|
Markó szerint nem szerencsés az RMDSZ kizárására vonatkozó PSD-s döntés
A Szociáldemokrata Párt elnöke, Mircea Geoana tegnap délutáni nyilatkozata kapcsán, miszerint szervezete nem kíván kormányozni az RMDSZ-el, Markó Béla szövetségi elnök elmondta: „Egyrészt megértem a szociáldemokrata kollégákat, az igazság az, hogy mi sem ragaszkodunk ahhoz, hogy velük lépjünk koalícióra.
Számunkra továbbra is prioritás egy jobboldali kormánykoalíció kialakítása a PD-L-vel és a PNL-vel, és e két párt, illetve az RMDSZ programjában számos közös pont lelhető fel. Jelen pillanatban fontos egy stabil kormánykoalíció kialakítása, ami csakis konszenzus alapján valósítható meg.”
A szövetségi elnök kifejtette, véleménye szerint a PSD rossz döntést hozott, amikor az RMDSZ kizárását kötötte ki kormányzási szerepvállalása feltételéül, annál is inkább, hogy az elmúlt napokban mind Mircea Geoana, mind más szociáldemokrata tisztségviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy együttműködjenek az RMDSZ-szel.
Markó hozzátette, érthetőnek tartja azt, hogy a szociáldemokraták bizonyos feltételeket szabnak, az RMDSZ kizárása azonban nem tekinthető szerencsés döntésnek. (sajtóközlemény/hírszerk.)
Címkék:
kormányalakítás, RMDSZ, PSD
HIRDETÉS
2003. november 21.
Nov. 19-én Temesváron, a Libris Könyvesboltban dr. Albert Ferenc egyetemi tanár bemutatta Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Talpalatnyi régiónk /Komp-Press (Korunk Baráti Társasága) Kiadó, Kolozsvár/ című új könyvét. /Jantó-Petneházy István: Talpalatnyi régiónk. = Heti Új Szó (Temesvár), nov. 21./ A szerkesztő által Politológiai esszék alcímmel ellátott munka azoknak szól, akiket foglalkoztat a szórvány (szórványosítás) kérdése, a "bánsági szellemiség", a tolerancia, identitás, régió és regionalizmus, etnikum kérdése. /P. L. Zs.: Bemutatták Bodó Barna új kötetét. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21/
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]
2003. november 21.
A temesvári hetilap sorra bemutatta a magyar miniszterelnököket. A mostani számban Horn Gyula következett, akiről a lap azt írta, hogy a forradalom alatt nemzetőr volt /!/, majd 1957-ben belépett az MSZMP-be. /Horn Gyula. = Heti Új Szó (Temesvár), nov. 21./A lap nem tud arról, hogy Horn Gyula 1956-ban karhatalmista, közismert néven pufajkás volt. Maga mondta a tévében: Pufajkás voltam, na és?
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]
2003. november 21.
Nem emlékszem arra, hogy Franciaország és Románia között valaha is feszült lett volna a viszony - nyilatkozta nov. 21-én Párizsban Jacques Chirac francia államelnök. A bejelentésre a Chirac-Iliescu államelnöki találkozó végén került sor. A francia elnök nemcsak jónak, hanem egyenesen testvériesnek nevezte a két ország közötti viszonyt. Emlékezetes, amikor Románia és Bulgária Amerika iraki intervenciója mellett tört lándzsát, Chirac keresetlen szavakkal bírálta a döntést. Chirac akkor kijelentette: jobb lett volna hallgatnia Romániának, mert amúgy is kényes ügy az ország felzárkózása. /Felhőtlen francia-román viszony. Iliescut elkísérték az elnöki autóig. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]
1969. november 21.
A bukaresti televízióban megindul a magyar adás. A magyar nyelvű TV-adás elindításáról - Fazekas János szerint - még 1968 augusztus végén döntött Ceauşescu, amikor a bevonulást követő napokban szükség volt a magyar kisebbség támogatására is. Az adás tényleges megkezdése azonban azért késett, mert a pártapparátus "fázott tőle", és minden eszközzel szabotálta azt. A magyar szerkesztőség vezetője kezdetben a bukaresti rádió magyar osztályának szerkesztőségi főtitkára, Molnár Vilhelm (aki románnak tartja magát, a fia sem tud magyarul). (Október elején Huszár Sándornak ajánlják fel a posztot, de ő nem fogadja el azt.) 1970 elején Bodor Pál veszi át a szerkesztőség vezetését.
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]
1943. november 21.
Márton Áron püspök szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a nagyenyedi r. kat. ifjúságnak. Kiemeli: "még soha nem volt úgy reá szorulva a szeretetre az emberiség, mint manapság, amikor a gyűlölködés vérözönnel önti el a földet s amikor a népek és egyesek elnyomása napirenden van.
[Balogh Béni: Dél-erdélyi magyarság 1940-1944]
|

IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tudom, nehéz olyan előadásokat létrehozni, amelyek egyaránt megfeleljenek a szakmának és a szélesebb (...) [lazarius, 2009 november 20 18:26]
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tompa Gábor, miután elegáns csavarral igyekszik más témára (Három nővér)terelni a figyelmet, elsüt (...) [lazarius, 2009 november 20 18:25]
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
@Éva: kár volt lelőni a poént; egy pillanatig azt lehetett hinni, hogy van, aki foglalkozik az (...) [Írisz, 2009 november 20 11:28]
A gazdasági helyzet súlyos, de nem fenyeget államcsőd - állítja Juhász Jácint
sajnos...:( (...) [lory, 2009 november 19 17:24]
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
(VI)Ha valaki politikai pályára adta a fejét (hmmm…vagy inkább lelkét) az legfőképp az (...) [arnold, 2009 november 19 11:32]
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
“(V)az ár majd sodor magával” alpolgármester és egy fiatal,politikai karrierjét minden (...) [arnold, 2009 november 19 11:31]

Meddig bírod napfény nélkül?
|