| |
|
Chelaru: a parlamentnek „nincs ideje” ezen a héten fogadni Negoiţát és kormányát HIRDETÉS A parlament nem tud tárgyalni Liviu Negoiţával és az általa kijelölt kormánytagokkal ezen a héten, ugyanis „túl zsúfolt” a parlamenti képviselők programja. Ioan Chelaru, a szenátus kvesztora ma jelentette be, a két ház Állandó Bizottságainak együttes ülésének összehívása – amelyen a Negoiţă kabinetjével és kormányprogramjával foglalkozhatnak – a kampánnyal elfoglalt parlamenti képviselők programjának függvényében történhet meg. A PSD-s Chelaru elmondta, amennyiben a Liviu Negoiţă levelét ma iktatják a parlamentben, akkor a szenátus állandó bizottsága holnapi tanácskozásakor figyelembe fogja venni ezt, és dönt a miniszterek meghallgatásának programjáról. „Ma már nem szervezhető meg a két ház állandó bizottságainak együttes ülése. Amikor a parlament kamaráinak elnökei összehívják a két bizottságot, akkor kerül sor a gyűlésre” – így Chelaru. Újságírói kérdésre elmondta, a Negoiţă kabinet elfogadásáról, avagy elutasításáról kétli, hogy ezen a héten lenne szavazás. „Korai még a szavazásról beszélni, hiszen sem a programot, sem a miniszterek listáját nem kapta meg a parlament. Ezekről a kérdésekről előbb a parlamenti pártoknak kell tárgyalniuk, majd a bizottságoknak meg kell hallgatniuk a minisztereket” – fejtette ki.
HIRDETÉS TOVÁBBI INFÓ: Liviu Negoiţă délután 5 órára hívta tárgyalásra a parlamenti pártokat Dan Nica: Băsescu a Boc-kormányt akarja hivatalban tartani Băsescu Liviu Negoiţát javasolta a miniszterelnöki tisztségre Băsescu folytatná a tárgyalást a parlamenti képviselőkkel a miniszterelnök személyéről
2003. november 21.
2003. november 21.
2003. november 21.
1969. november 21.
1943. november 21. |
![]() ![]() ![]()
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
A gazdasági helyzet súlyos, de nem fenyeget államcsőd - állítja Juhász Jácint
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
![]() ![]() ![]() Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992) Erdélyi és köztes-európai helységnévtár Romániai parlamenti választások (1990-2004) Adatbank.ro térképtár – az észak-erdélyi sztráda nyomvonalával ![]() ![]() SZAVAZÓGÉPMeddig bírod napfény nélkül? |