2018. február 19. hétfőZsuzsanna
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Koncepció kell Háromszék zöld útjairól

2009. december 04. 12:46, utolsó frissítés: 12:51

A felső-háromszéki településekhez intéz felhívást a Zöld Nap Egyesület a kerékpárutak ügyében – közölte Ráduly Attila, a környezetvédő egyesület elnöke. Januárra gyűlést hívnak össze, ahol a megyei és helyi önkormányzatok képviselőivel és a civil szervezetekkel megbeszélik, hol lehetne kialakítani a falvakat összekötő bicikliutat.

Tegnap este a megyei szintű megbeszélésre kevesen jöttek el, pedig nagy szükség lenne arra, hogy az érintett falvak kifejezzék igényüket a településeket összekötő kerékpárutak iránt – mondta el Ráduly Attila a Transindexnek. A megbeszélésen jelen volt Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere is. Ráduly Attila beszámolója szerint Rácz Károly megígérte, tavasszal nekifognak a civilek által javasolt terv alapján a városban kialakítani a bicikliutakat, összesen 6.5 km hosszúságban.

Tamás Sándor felhívta a figyelmet, hogy a Kézdivásárhely-Kovászna közötti út felújítására leadott, 15,5 millió eurós pályázatban nincs benne a bicikliút, ezért például vonatsín vagy árvízdévelmi gát mentén lehetne kerékpárutakat kialakítani – mondta el Ráduly. Tamás Sándor felajánlotta az Europe Direct iroda segítségét a megvalósítás forrásainak megkeresésében; a tanács támogatná a kerékpárutakat népszerűsítő kampányt is.

A résztvevők végül abban maradtak, a Zöld Nap Egyesület a Kovászna megyei civil szervezetekkel közösen kidolgoz egy koncepciótervet Háromszék zöld útjairól. (hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS