2019. november 22. péntekCecília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Cantacuzino Intézet laboratóriumát a legmagasabb biztonsági szintre emeli a szaktárca

2010. május 27. 16:25, utolsó frissítés: 16:25

Határozatban fogadta el a kormánya szerdai ülésén a Cantacuzino Járványtani Intézet laboratóriumának korszerűsítéséhez szükséges gazdasági-technikai mutatókat. Az Intézet „E” épületében lévő országos influenzalabor ezzel a III. fokozatú biztonsági feltételeknek is megfelel majd.

„A laboratóriumot a legmagasabb biztonsági szintre emeljük, és ezáltal bekerül a nemzetközileg akkreditált intézmények közé. Ha ez megvalósul, akkor nem kell majd Londonban elvégeztetni a teszteket, mint ahogyan az az A/H1N1 vírus esetében történt, sőt, a szomszédos országoknak, Magyarországnak, Bulgáriának is elvégezhetünk teszteléseket” – magyarázta Cseke Attila miniszter.

A III. fokozatú laboratóriumban súlyos, esetenként halálos fenyegetést jelentő fertőző kórokozókat tesztelhetnek. Ugyanitt kifejleszthető, tesztelhető a fertőzésveszélyt jelentő madárinfluenza elleni oltóanyag képlete, valamint elvégezhető vírustörzsek izolálása és leírása.

A befektetés értéke 1,9 millió euró, amelynek 84%-át (1,6 millió eurót) a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank fizeti. Az Egészségügyi Minisztérium biztosította részfinanszírozás 307.298 euró. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS