2018. december 18. keddAuguszta
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kétezer restitíciós pere van Romániának Strasbourgban

2011. február 18. 12:51, utolsó frissítés: 12:51

Mintegy kétezer, romániai restitúciós ügyeket érintő per van folyamatban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, amely eddig több mint kétszáz ítéletet hozott hasonló ügyekben - mondta csütörtökön Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter, aki szerint az elmúlt két évtized során született jogszabályok miatt mind a mai napig rendezetlen a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése.

A tárcavezető a külügyminisztérium, az Európa Tanács és egy emberjogi szervezet támogatásával Bukarestben megrendezett nemzetközi tanácskozáson kifejtette: az e téren elszenvedett kudarc legfőbb oka a politikai bizonytalanság. A restitúció területén számos következetlen és egymásnak ellentmondó törvénymódosítást hajtottak végre, így Románia húsz évvel a rendszerváltás után sem tudta lezárni a visszaszolgáltatási folyamatot - mondta a miniszter.

Predoiu szerint a különböző szemléletű törvénymódosítások nyomán lehetetlenné vált a jogszabályok egységes alkalmazása, emiatt Románia számos pert vesztett a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán.

A romániai és a strasbourgi bírósági perek lavináját az 1996/112-es törvény indította el, amely lehetővé tette az államtól lakásaikat bérlő személyeknek, hogy megvásárolják azokat, függetlenül attól, hogy az ingatlant a kommunizmus idején kobozták-e el volt tulajdonosától, vagy nem. Később a volt tulajdonosok bírósági úton próbálták visszaszerezni az időközben a bérlők tulajdonába került ingatlanjaikat, ezeknek a pereknek a jó része a mai napig sem zárult le.

A restitúció ellentmondásos jellegét a kárpótlások módja is bizonyítja. Sokaknak ugyanis a törvény szerint nem szolgáltathatják vissza természetben egykori tulajdonukat, ugyanakkor az állam nem teremtette meg a kárpótlások kifizetésének feltételeit. 2005-ben megalakult ugyan a Proprietatea pénzügyi alap, amelyet a legértékesebb állami vállalatok részvényeinek egy részével töltöttek fel, de csak az idén jegyezték be a tőzsdén. Emiatt a volt tulajdonosok az elmúlt öt évben hiába kaptak kártérítésként részvényeket a pénzügyi alaptól, azokat nem értékesíthették.

A strasbourgi bíróság tavaly októberben arra kötelezte a román államot, hogy vizsgálja felül az egykori tulajdonosok kárpótlására vonatkozó törvénykezését, általános jelleggel orvosolja a jogrendszerben található strukturális problémákat. A bíróság 18 hónapot adott Romániának, hogy felülvizsgálja a jelenlegi törvénykezést.

Predoiu a strasbourgi bíróság felszólítására utalva közölte, hogy a következő hónapokban véglegesítik a restitúciós törvénykezés felülvizsgálatát, amelyen egy tárcaközi kormányzati bizottság dolgozik. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS