2019. július 22. hétfőMagdolna
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mátyás-szobor: bűncselekménynek számít a Iorga-idézet kihelyezése

2011. május 24. 12:00, utolsó frissítés: 12:04

Tegnap kiszálltak a Területi Műemlékvédelmi Bizottság munkatársai a Mátyás-szoborcsoportnál, miután kiderült: ismeretlenek a Fadrusz-alkotás talapzata előtt levő gyepre kitették azt a Funar korában illegálisan elhelyezett Nicolae Iorga-féle idézetet, amelyet a restaurálás alkalmából távolítottak el. A bronzból készült tábla nem azonos a Funar-táblával, azonban az idézet megegyezik azzal: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldovabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult". A műemlékvédő szakemberek jegyzőkönyvet készítettek az esetről, és kérik a polgármestertől a tábla eltávolíttatását - számolt be a Transindexnek László Attila.

Kolozsvár alpolgármestere elmondta, az esettől Kelemen Hunor művelődési minisztert is értesítették.

Kérdésünkre, mely szerint lát-e összefüggést a pénteken kihelyezett öt nyelvű üdvözlőtáblák eltűnése és a Iorga-féle idézet kihelyezése között, László kijelentette, nem óhajt ilyen feltételezésekbe bocsátkozni, azonban ezek az esetek azt példázzák, hogy olyan személyek élnek közöttünk, akiket sért a másság, egy másik nyelv.

Az alpolgármester még elmondta, a tábla elhelyezése bűncselekménynek számít, hiszen az A kategóriájú műemlékhez a szoborkert is hozzátartozik. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS