2019. május 24. péntekEszter, Eliza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Román-magyar oktatási szószedet készült

2012. szeptember 18. 15:21, utolsó frissítés: 15:21

Szakemberek segítségével elkészült az újabb, oktatással, iskolával kapcsolatos kifejezések román-magyar szótára: ez főleg az új tanügyi törvény kapcsán megjelent elnevezéseknek, szakkifejezéseknek ajánl magyar megfelelőt.

Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese köszönetet mondott a nyelvijogok.ro honlap szerkesztőinek, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészeinek, akik összeállították a szószedetet.

„Minden tanfelügyelőség megkapta, a napokban eljut az iskolaigazgatókhoz, aligazgatókhoz, és átadjuk a sajtónak is, annak érdekében, hogy az iskolarendszerben azonosan nevezzük a különböző létesítményeket, egységes névhasználatot, helyes feliratozást alkalmazzunk” – számolt be a főtitkárhelyettes.

Magyari néhány példát is kiemelt: eldőlt, hogy a „colegiul naţional” szó magyarul „főgimnázium” lesz, a „liceul vocaţional” pedig egyszerűen „szaklíceum”. A helyes magyar elnevezések tárát a szakértők szükség szerint tovább bővítik majd – tette hozzá Magyari Tivadar.


Ajánlás az iskolák típusainak magyar nyelvű elnevezésére


hivatalos román kifejezés / javasolt magyar megfelelő

creşă - bölcsőde
grădiniţă - óvoda
grădiniţă cu program - normál óvoda
grădiniţă cu program prelungit - napköziotthonos óvoda
grădiniţă cu program săptămânal - bentlakásos óvoda
grădiniţă specială - speciális óvoda
centru de zi - nappali központ
şcoală primară - elemi iskola
şcoală gimnazială - általános iskola
şcoală gimnazială de artă - művészeti általános iskola
şcoală gimnazială de arte - művészeti általános iskola
şcoală gimnazială de muzică - zenetagozatos általános iskola
şcoală gimnazială cu program sportiv - sporttagozatos általános iskola
şcoală gimnazială specială - speciális általános iskola
liceu teoretic - elméleti líceum
liceu vocaţional - szaklíceum

szaklíceumok típusai

- liceu cu program sportiv- sportlíceum
- liceu de arte - művészeti líceum
- liceu de arte vizuale - vizuális művészeti líceum
- liceu de muzică - zenei líceum
- liceu de coregrafie - koreográfiai líceum
- liceu de arhitectură - építészeti líceum
- liceu teologic - teológiai líceum
- seminar teologic ortodox - ortodox teológiai szeminárium
- liceu pedagogic - tanítóképző líceum
- liceu militar - katonai líceum
- liceu special - speciális líceum

liceu tehnologic - szakképző líceum
liceu tehnologic special - speciális szakképző líceum
colegiu / colegiu technic / colegiu naţional - főgimnázium
şcoală profesională - szakiskola
şcoală de artă - művészeti iskola
club sportiv şcolar - sportiskola
şcoală pentru copii cu deficienţe - felzárkóztató iskola
centru şcolar de educaţie inclusivă - befogadó nevelési iskolaközpont
şcoală postliceală - posztlíceális iskola
şcoală postliceală specială - speciális posztlíceális iskola

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS