2019. december 14. szombatSzilárda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Július folyamán iktatják az RMDSZ kisebbségvédelmi polgári kezdeményezését

2013. július 04. 16:05, utolsó frissítés: 16:25

Az RMDSZ és partnerei július folyamán iktatják az Európai Bizottságnál az Európai Unió őshonos kisebbségeinek védelmét szolgáló polgári kezdeményezésüket - nyilatkozta az MTI-nek Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára.

A politikus - aki két hete az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) alelnöki tisztségét is betölti - elmondta: a kezdeményezést ugyan június 21-én Brixenben, a FUEN kongresszusa keretében indították hivatalosan útjára, még az elmúlt napokban is kisebb igazításokat hajtottak végre a szövegen.

Vincze Loránt ezzel magyarázta, hogy mindeddig még nem tették nyilvánossá a Minority Safepack Initiative elnevezésű európai polgári kezdeményezésük szövegét.

"Alapos munkát szeretnénk végezni" - magyarázta a késlekedést Vincze Loránt. Az MTI kérdésére elmondta, nem vették hasznát annak a válasznak, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kapott az Európai Bizottsághoz véleményezésre beadott saját polgári kezdeményezésére. Az EMNP korábban közölte, a brüsszeli negatív választ a FUEN rendelkezésére bocsátotta, hogy annak tanulságai valamennyi kezdeményezés számára hasznosíthatók legyenek.

Vincze Loránt nem találta meglepőnek, hogy az Európai Bizottság kedvezőtlenül véleményezte az EMNP - EMNT kezdeményezését arra hivatkozva, hogy a kisebbségi jog nem uniós hatáskör. "Számunkra is a legfontosabb kihívás az volt, hogy megtaláljuk a kapcsolódási pontokat az EU kompetenciáival" - magyarázta a FUEN alelnöke.

Vincze Loránt azt is elmondta, a két hete történt megválasztásával először van erdélyi magyar alelnöke a FUEN-nek. A kilencvenes években a svájci magyar Komlóssy József töltött be alelnöki tisztséget a kisebbségi szervezetben. A politikus megjegyezte, Hans Heinrich Hansen FUEN-elnök a külügyi teendőket és az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos teendőket bízta rá. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS