2018. április 27. péntekZita, Mariann
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Pro Európa Liga: az állam az ortodoxiát terjeszti

2003. június 27. 16:15, utolsó frissítés: 16:35

A Pro Európa Liga elnöke, Smaranda Enache tegnap azt nyilatkozta, kérni fogja az illetékes EU-szerveket, hogy vizsgálják meg a romániai helyzetet, ugyanis itt korlátozzák a vallásszabadságoz való jogot. A kolozsvári szemináriumon a liga elnöke azzal vádolta meg a román államot, hogy az egyes vallásokkal szemben nem elfogulatlan, és az ortodox egyházat egyértelműen előnyben részesíti.

Smaranda Enache példaként elmondta, hogy a templomépítésére kiutalt összegek 80%-át az ortodox egyház kapja meg. Továbbá azt is nehezményezte, hogy az iskolákban arra kényszerítik a más felekezetekhez tartozó tanulókat, hogy részt vegyenek az ortodox vallásórákon. Az emberjog-védő szervezet elnöke ugyanakkor azt is szóvá tette, hogy a görög-katolikus egyház továbbra sem kapta vissza elkobzott templomait, és vannak olyan esetek, amikor a faluban ugyan két templom is található, de az ortodox egyház inkább zárva tartja az egyiket, mintsem, hogy visszaszolgáltassa jogos tulajdonosainak. A liga kezdeményezését néhány jeles közéleti személység is támogatja, köztük Doina Cornea és Ana Ludusan, az Emberi Jogok Védelméért Liga elnöke.

Sógor Csaba Hargita megyei szenátor az Erdélyi Napló kérdésére nemrég kifejtette, hogy Hargita megye elvben több pénzt kap vissza a községvetésből, mint amennyivel hozzájárul, ami nem mondható el a többi erdélyi megyéről. Ez azonban csak azért van így, mert a visszaosztott összegbe beleszámítják az ortodox egyháznak és a halmozottan hátrányos helyzetű Balánbányának megítélt summát. A Hargitai megyei ortodox egyház jelentős összegeket kap a költségvetésből -- mondta el a képviselő, ha ezeket az összegeket leszámítjuk, akkor Hargita megye gyakorlatilag szintén kevesebbet kap vissza a központi költségvetésből, mint amennyit befizetett. (cd rádió, erdélyi napló)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS