2019. május 27. hétfőHella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Feljelentették a hírhedt peripravai kommunista munkatábor parancsnokát is

2013. szeptember 18. 17:03, utolsó frissítés: 17:03

Az egykoron a Duna-deltában működtetett, hírhedt peripravai kommunista munkatábor volt parancsnokát jelentette fel szerdán a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), amely szerint a táborban mintegy száz politikai fogoly halt meg.

Az intézet vezetősége szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Bukarestben, hogy feljelentést tett Ion Ficior ellen, és nyomozás megindítását kérik a legfőbb ügyészségtől. A most 85 éves Ficior 1958 és 1963 között volt a munkatábor parancsnokhelyettese, majd parancsnoka.

Az intézet 50 egykori, még életben lévő politikai foglyot azonosított, és 21-től vallomást gyűjtött. Az IICCMER szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy "megsemmisítsék" a fogva tartott személyeket, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek.

Az intézet összesen 35 olyan személyt azonosított, akik még életben vannak és a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartoztak. Az intézet azt tervezi, hogy valamennyiüket feljelenti az ügyészségen.

Ficior a második feljelentett személy, augusztusban Alexandru Visinescu, a Ramnicu Sarat-i börtön parancsnoka ellen kértek nyomozást. A legfőbb ügyészség szeptember elején jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indít Visinescu ellen népirtás gyanújával.

Victor Ponta miniszterelnök a szerdai kormányülésen jelentette be, hogy a kabinet elfogadja azt a törvénytervezetet, amely szerint a bíróság által elítélt "kommunista pribékek" jövedelmének egy részét öt éven keresztül egykori áldozataik kapják meg.

Az áldozatok az egykori kínzóik jövedelmének 25 százaléka és 70 százaléka közötti részére lesznek jogosultak, ha a parlament is megszavazza majd a jogszabálytervezetet. A rendszer elnyomógépezetéhez tartozó személyek nyugdíja esetenként eléri a 6 ezer lejt, miközben vannak olyan az áldozatok, akik 600 lej öregségi járandóságból kénytelenek megélni. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS