2020. február 28. péntekElemér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ötvenezerrel többen írták alá az RMDSZ EP-választási jelöltlistáját, mint öt éve

2014. március 25. 08:23, utolsó frissítés: 08:23

Több mint 270 ezer támogatói aláírást iktatott az RMDSZ a Központi Választási Irodában hétfőn. Kelemen Hunor szövetségi elnök ennek kapcsán elmondta, emiatt optimistán és erőteljesen kezdenek neki a kampánynak.

Az RMDSZ elnöke párhuzamot vont az idei és a 2009-ben összegyűjtött támogatói aláírások között. Elmondta, az RMDSZ 2014-es EP-jelöltlistájára leadott 270 ezer aláírás ötvenezer támogatóval jelent többet, mint 2009-ben.

Az iktatáson jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Borbély László politikai alelnök, a lista élén szereplő EP-jelöltek közül Winkler Gyula, Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Lóránt, illetve a szövetség parlamenti képviselői és szenátorai.

"Az erdélyi magyar emberek bíznak a szövetségben, és azt várják el az RMDSZ-től, hogy a romániai magyar nemzeti közösség képviseletét lássa el minden szinten: helyi, megyei önkormányzatokban, országunk parlamentjében, kormányában, de az Európai Parlamentben is" – idézi Winkler Gyulát, az RMDSZ listavezető EP-képviselőjelöltjét a szövetség közleménye.

"Romániai magyar közösségünk és Európa többi nemzeti közösségének jogos elvárása, hogy a következő európai parlamenti mandátumban európai szintű kisebbségvédelmi szabályozás jöjjön létre. Az elkezdett munkát szövetségeseinkkel és partnereinkkel közösen folytatnunk kell" – hangsúlyozta Vincze Loránt. Hozzátette: a közelgő választás azért fontos, hogy az erdélyi magyarság hallassa szavát Brüsszelben, hiszen ha az RMDSZ nem lesz ott, a magyarságot érintő kérdésekben, mások hozzák meg majd a döntéseket.

Hegedüs Csilla az iktatást követően elmondta: "nagyon fontos, hogy a romániai magyar hölgyek egy nő által is képviselve legyenek az Európai Parlamentben, hiszen számos olyan probléma áll előttünk, amelyért nekünk kell megküzdenünk, és és amelyre nekünk kell megoldásokat találnunk".

Antal Lóránt úgy véli, nagy felelősség és kihívás a Szövetség listájának élbolyában lenni. "Kihívás, mert én, és velem együtt a fiatalok, az eddigiektől eltérően, nem a lehetőségekre akarjuk felhívni a figyelmet, sokkal inkább újra akarjuk fogalmazni a sikerességet. Megmutatjuk a magyar fiatalok sikertörténeteit" - idézi a közlemény.

A törvény értelmében a Központi Választási Iroda ellenőrzi a jegyzékbe vett dokumentumokat, majd ezt követően a jelölések legkésőbb április 16-án válnak véglegessé. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS