2020. február 22. szombatGerzson
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nyilvánosságra hozzák a Securitate-besúgók nevét

2003. szeptember 12. 11:15, utolsó frissítés: 11:15

Romániában a pártok, a kormány, az állami szervek nem kötelesek arra, hogy a Ceausescu idején működő ügynökökkel, besúgókkal szemben eljárjanak, de nevüket nyilvánosságra kell hozzák -- hangzott el csütörtökön Budapesten, azon a konferencián, amelyen a volt szocialista országok átvilágítással foglalkozó szakemberei vesznek részt. Egyetlen párt, az RMDSZ követeli meg tagjaitól, hogy nyilatkozzanak múltjukról -- mondta Georghe Onisoru, a Securitate iratait vizsgáló bizottság elnöke.

A román küldöttség tagjai beszámoltak arról, hogy a Nemzeti Tanács, amely az átvilágítást végzi Romániában, március 20-án kezdte munkáját, s eddig 104 volt Securitate-tagtól foglaltak le több mint 12 ezer kötetnyi kéziratot. Augusztus végéig mintegy kilencezer kérelmező kívánt belenézni saját aktájába.

A romániai törvények szerint a Nemzeti Tanács hivatalos közlönyben hozza nyilvánosságra azoknak a nevét, akikről kiderült, hogy a Securitate szolgálatában álltak, de a konspiratív adatok sem maradnak titokban, a komoly közérdeklődés miatt. Összesen ötezer tisztviselő átvilágításán dolgoznak, arra viszont nincs törvény, hogy a parlament munkájában ne vehessen részt volt ügynök. Az a jogi kezdeményezés is megbukott, hogy a bírói, ügyészi testület tagjainak múltja váljon szabadon kutathatóvá.

A romániai szakemberek beszámoltak arról, hogy korábban több tonna elásott és elégetett dokumentumot találtak egy kis faluban. Mint mondták, a titkosszolgálat akkori igazgatója a tényt elismerte, de a parlamentnek ezt úgy kommentálta: az iratok jelentéktelenek voltak. Csendes Lászlónak, a romániai bizottság tagjának előadásából az is kiderült, hogy sok "Ceausescu tevékenységével foglalkozó felderítési akta" is eltűnt. A konferencia pénteken és szombaton Aradon folytatódik. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS