2020. július 11. szombatNóra, Lili
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mégsem vonták meg a Demokrácia Központok támogatását?

2015. január 26. 15:43, utolsó frissítés: 16:15

Kovács Péter és Sándor Krisztina is cáfolta, hogy az RMDSZ és a Fidesz között lett volna egy olyan megállapodás, amelynek köszönhetően az RMDSZ kilépett a kormányból, és a magyar kormány megvonta a támogatását az EMNT által működtetett Demokrácia Központ hálózattól.

A háttéregyezményről szóló hír a bukaresti magyar rádióban jelent meg, ebben név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva állították az egyezség következményeként megszűnő forrásfolyósítás tényét.

„A magyar kormány beszüntette a romániai demokrácia központok finanszírozását – közölték szerkesztőségünkkel az ott dolgozók. A demokrácia központok formálisan a magyar állampolgárságot igénylők ügyintézésével foglalkoznak, azonban megfigyelők szerint valójában az Erdélyi Magyar Néppárt területi struktúráiként működtek. Név nélkül nyilatkozó RMDSZ-es források azt közölték a Bukaresti Rádióval, hogy a demokrácia központok anyagi támogatásának megszüntetése az RMDSZ és a Fidesz megegyezésének a következménye. Ennek a megállapodásnak az értelmében az RMDSZ kilép a kormányból, viszont a Fidesz nem ad több pénzt a Szövetség konkurrenciájának” – olvasható a bukaresti magyar rádió hírösszefoglalójában.

Az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina a Transindex megkeresésére azt mondta, hogy hivatalosan nem kaptak tájékoztatást ilyen jellegű döntésről.

„Mi hivatalosan nem kaptunk ilyen típusú tájékoztatást. Abban az esetben, ha van ez ügyben közölnivalónk, akkor természetesen megtesszük. Egyelőre minden az eddigiek szerint folyik. Amióta létezik az irodahálózat, azóta gyakorlatilag van egy rendszeres támogatás, ami nem szenvedett semmiféle változást” – mondta Sándor.


A hírt az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter is cáfolta Facebook-oldalán. "A Bukaresti Rádió magyar adásának híre, amely az RMDSZ kormányból való kilépésének feltételeiről, valamint a Demokrácia Központok esetleges megszűnéséről szól, nem felel meg a valóságnak" - írja.

A kolozsvaros.ro-n a hétvégén ugyan azt írták, hogy Soós Zoltán, a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese az értesülést megerősítette, azonban Soós Zoltán a maszol.ro hírportálnak cáfolta, hogy megerősítette volna a hírt. A megjelent anyagot a kolozsvaros.ro oldalról valószínűleg törölték, ugyanis a link már nem érhető el.

A Demokrácia Központ hálózatban főként az EMNT és az EMNP vezetői töltik be az állásokat, a hálózat finanszírozásának mértékéről nem lehet sokat tudni. Egy pénzügyőrségről kiszivárgott dokumentum szerint 2010 októberében és 2011 májusában mintegy félmillió eurót folyósítottak az EMNT-nek a Demokrácia Központ hálózatának a finanszírozására. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS