2019. október 18. péntekLukács
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Borbély: szolidaritást kell tanúsítanunk a menekültek befogadása iránt, de figyelembe kell vennünk az ország érdekeit is

2015. június 04. 12:30, utolsó frissítés: 12:30

Románia menekültügyi politikájáról, a bevándorlás kérdéséről, illetve az integrációs folyamatokról egyeztettek szerdán a képviselőház külügyi, európai ügyek és védelmi bizottságai a belügyminisztérium, valamint a külügyminisztérium vezető képviselőivel. A két szaktárca tájékoztatása értelmében Románia jelenleg kevesebb mint 400 menekültnek ad otthont átmenetileg – akik főként Pakisztánból, Szíriából és Iránból érkeztek –, az utóbbi hat-hét évben pedig átlagosan ezer letelepedési kérés jutott el évente a hatóságokhoz.

„A bevándorlás kérdésével komolyan foglalkoznunk kell, hiszen láthatjuk, hogy a Földközi-tengeri térségnek az elmúlt hónapokban több tízezer menekült érkezésével kellett szembesülnie. Az Európai Unió szintjén jelenleg tárgyalások zajlanak arról, hogy milyen feltételek között fogadjanak el egy sürgősségi tervezetet, és megoldást találjanak arra, hogy az Olaszország, valamint a Görögország területén levő 40 ezer menekültet miként oszthatnák el az EU-tagállamok között, figyelembe véve többek között az országok nagyságát, nemzeti vagyonát” – nyilatkozta Borbély László, a külügyi bizottság elnöke. Elmondta, az Európai Bizottság tervei szerint Románia 1023 menekültet fogadna be Olaszországból, 682-t pedig Görögországból.

„Ez még nem egy végleges álláspont az EU részéről, a tagállamoknak, köztük Romániának is, a következő hetekben kell véglegesíteniük álláspontjukat” – hangsúlyozta Borbély, hozzátéve: Románia jelen pillanatban nem tartozik azon országok közé, amelyeknél fennáll egy menekülthullám veszélye, ami egyrészt annak „köszönhető”, hogy nem része a schengeni-övezetnek, másrészt pedig annak, hogy EU-s szinten is kiemelkedően hatékony az ország határvédelme.

„A találkozón többen aggályaikat fejezték ki az ukrajnai helyzet miatt, ami egy plusz bizonytalansági tényező. Mindezek tükrében, fontos, hogy kialakítsunk egy közép és hosszú távú menekültügyi stratégiát, mint ahogy az is, hogy szolidaritást tanúsítsunk a menekültek befogadása iránt, de ugyanakkor figyelembe kell vennünk az ország érdekeit is” – fogalmazott Borbély László. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS