2018. december 14. péntekSzilárda
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elvették Ponta doktori címét, kamarai tagságát is elveszítheti

2016. augusztus 02. 08:42, utolsó frissítés: 09:36

Miniszteri rendelettel megfosztották jogászdoktori címétől Victor Ponta volt kormányfőt hétfőn, miután az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) a múlt héten visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette Ponta doktori disszertációját.

Mircea Dumitru oktatási miniszter azt követően adta ki a tudományos cím visszavonásáról szóló rendeletet, hogy a CNATDCU néhány napja elutasította Ponta óvását, amelyet a testület június 30-án kiadott, a plágium tényét megállapító első határozata ellen emelt.

Az új oktatási miniszter rendelete egy négyéves politikai botrány végére tesz pontot, Ponta ugyanis nem ismerte el a plágiumvádat és nem volt hajlandó lemondani a kormány éléről. Pontát nem sokkal miniszterelnöki kinevezése után, már 2012 júniusában plágiummal vádolták meg a Nature című brit tudományos lapban, amely szerint a nemzetközi büntető törvényszékről írt jogi doktori disszertációjának több mint felét más szerzőktől vette át idézőjelek vagy lábjegyzetek használata nélkül.

Ponta azzal védekezett, hogy a dolgozat írása idején még nem volt követelmény a hivatkozásokat a lap alján lábjegyzetben feltüntetni, forrásait pedig a disszertáció végén felsorolta. Victor Ponta 2003-ban, doktori címe megvédése idején államtitkár volt Adrian Năstase kabinetjében, vezető tanára pedig maga az akkori miniszterelnök volt. Ponta a plágiumbotrány kirobbantását politikai támadásnak minősítette, és ellenfele, Traian Băsescu akkori államfőnek tulajdonította.

Ponta a doktori címtől való megfosztását nem kommentálta, korábbi Facebook-posztjaiban politikai döntésnek nevezte, hogy plágiumnak minősítették a dolgozatát, és az aktuális tanügyminisztert támadta.

Bár a tudományos címét kiállító bukaresti tudományegyetem is megállapította, hogy Ponta plagizált, azért őrizhette meg eddig doktori címét, mert tavaly decemberig a közméltóságok elleni plágiumvádakat egy olyan testület - az Országos Etikai Tanács (CNE) - volt hivatott vizsgálni, amely az oktatási miniszternek volt alárendelve, és amely többek között Pontát is "tisztára mosta".

A jelenlegi, Dacian Ciolos vezette kormány megszüntette a kivételezést, feloszlatta a CNE-t, és mindenkire érvényes egységes szabályozást vezetett be a tudományos dolgozatok eredetiségének vizsgálatára, a feladatot pedig az újjászervezett CNATDCU-ra bízta.

A doktori cím hivatalos visszavonása aligha befolyásolja Ponta politikai karrierjét, hiszen 2012-óta bebizonyosodott, hogy választói nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a plágiumvádnak. A román média azonban arra számít, hogy Ponta elveszítheti ügyvédi kamarai tagságát, amelybe - doktori címének köszönhetően - állítólag vizsga nélkül nyert felvételt. (mti, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS