2019. november 22. péntekCecília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A CEMO és a Musai-Muszáj aktivistái is felszólaltak az ENSZ-ben

2016. november 28. 15:51, utolsó frissítés: 16:07

Az ENSZ genfi kisebbségügyi fórumán szólaltak fel erdélyi civil jogvédő szervezetek képviselői: Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója és Bethlendi András, a Musai-Muszáj mozgalom tagja több száz civil és diplomata előtt ismertette a romániai magyarok közösségi jogérvényesítésének problémáit.

A Kisebbségügyi Fórum idei évi tematikája „A kisebbségek helyzete humanitárius krízis idején” volt.

Az idei év első felében több erdélyi civil jogvédő szervezet, többek között a CEMO és a Musai-Muszáj mozgalom árnyékjelentést nyújtottak be, miután a román kormány elküldte az Európa Tanácsnak az európai regionális és kisebbségi nyelvek kartájának alkalmazásáról szóló jelentését. Ennek nyomán fogalmazódott meg, hogy a jövőben a civil jogvédő szervezetek, aktivisták közösen lépjenek fel a nemzetközi színtéren. A nemzetközi civil érdekérvényesítéshez kötődő tervek között szerepelt a részvétel az ENSZ Kisebbségi Fórumán november 23-25. között.

A Kisebbségi Fórumon való felszólalást megelőzően Szigeti Enikő és Bethlendi András részt vettek a Minority Rights Goup International kisebbségi jogérvényesítő képzésén, amely program részeként nemzetközi jog és érdekérvényesítő szakemberek támogatásával felkészültek a három perces felszólalásukra.



Szigeti Enikő november 24-ei felszólalásának bevezető részében röviden bemutatta a romániai magyar közösséget, néhány szóban említést tett a CEMO munkájáról és Marosvásárhelyről, továbbá kitért arra, hogy Románia hiányosan alkalmazza a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényi hátteret. A felszólalás második részében a Fórum idei évi tematikájához kapcsolódóan Szigeti arról beszélt, hogy a humanitárius krízisek prevenciójára vonatkozó raportőri ajánlástervezetben a kisebbségek anyanyelvhasználati jogainak szempontrendszere nem jelenik meg elég hangsúlyozottan. A felszólalás befejező részében néhány módosítást fogalmazott meg, és azt javasolta a raportőrnek, hogy az ajánlás bizonyos cikkelyeit módosítsák, hogy pontosabban tartalmazzanak kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozó kritériumokat.

"Ez az esemény rendkívüli fontossággal bír, lévén, hogy a mai napon a romániai magyar közösség hangját hallatta az ENSZ-ben, ahol már hosszú évek óta nem beszélt senki a romániai magyar közösség anyanyelvhasználati jogairól és a magyar nyelvhasználatot biztosító romániai törvények alkalmazási hiányosságairól. Mindez egy látszólag kis - háromperces - előadást jelent, viszont egy óriási lehetőség a romániai magyar közösség számára, amely mától fogva globálisan is láthatóvá vált" - mondta el Szigeti Enikő.

Bethlendi András felszólalása bevezetőjében ismertette a Musai-Muszáj mozgalom létrejöttének okait, felhívta a figyelmet a Kolozsváron tapasztalható nyelvjogi problémákra. Elmondta, hogy Kolozsváron 50.000 magyar él úgy, hogy a magyar nyelvet súlyos diszkrimináció éri a hatóságok részéről. Ennek következtében a magyar nyelv nincs jelen a nyilvános térben. Ezután anyanyelvhasználati szempontokból javaslatot tett a raportőr ajánlattervezetének módosítására.

"Számunkra igen nagy dolog volt, hogy több száz civil és diplomata jelenlétében az ENSZ-ben tematizálhattuk az erdélyi magyar közösség nyelvhasználati problémáit. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az ENSZ falai között valószínűleg először hangzott el Kolozsvár és Marosvásárhely magyar neve is" - nyilatkozta a sajtónak Bethlendi András felszólalása után.

Az aktivista szerint nagyon fontos, hogy az erdélyi magyar civil jogérvényesítés kifogástalan szakmaisággal és objektivitással vegyen részt a mostani fórumhoz hasonló eseményeken, ugyanis a szakértők számára csak a megkérdőjelezhetetlenül objektív és jogilag jól alátámasztott érvelés használható. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS