2017. aug. 20. vasárnapIstván
30°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor a kulturális miniszter lemondását követeli Csíksomlyó miatt

2016. december 05. 13:31, utolsó frissítés: 13:51

Nem elfogadható Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az, hogy egyik nap a román állam meghívja Ferenc pápát Romániába, másnap pedig elutasíttatja a legnagyobb katolikus búcsút és annak felvételét az UNESCO világörökségi listájára.

Kelemen alcsíki egyházi vezetők, polgármesterek előtt beszélt arról, hogy felháborító, hogy az UNESCO Etiópiában ülésező bizottsága december elsején elutasította a csíksomlyói búcsú, az egyik legjelentősebb magyar vallási zarándoklat felvételét a szellemi világörökségi listájára. Az RMDSZ elnöke felelevenítette, hogy a dossziét 2011-ben állították össze először, közösen az egyházzal, a ferences renddel, a megyei és helyi önkormányzatokkal, majd az Ungureanu-kormány bukása után, az RMDSZ-elnököt követő kulturális miniszter elszabotálta. 2014-ben sikerült újrakezdeniük és leadniuk a dossziét.

Habár már idén voltak jelei annak, hogy a kulturális tárca visszavonná a katolikus zarándoklat jelölését, végül nem tették meg – ezt kérte Kelemen Hunor a miniszterelnöktől, illetve Korodi Attila képviselő a kulturális miniszterhez címzett levelében. Noha a jelölést nem vonták vissza, az UNESCO-bizottság ülésén a felterjesztés ellen beszélt a kulturális tárca államtitkára – összesen 10 ország kapcsán kért pontosítást az UNESCO, de az államtitkár nem tette ezt meg a csíksomlyói búcsú kapcsán, és a bizottság döntését követően hazudott a történtekről - áll az RMDSZ közleményében.

„A múlt héten Etiópiában Románia a saját előterjesztése ellen beszélt. Meggyőzött még három államot, Ciprust, Mexikót és Ausztriát, akik szintén a dosszié ellen beszéltek, és a bizottság elutasította a csíksomlyói búcsú felvételét a szellemi világörökségi listára. Ez elfogadhatatlan, ez megint azt üzeni a román állam részéről, hogy nem akarnak elfogadni semmi mást, ami nem román, vagy nem ortodox. Semmibe nem került volna a román államnak, hogy a saját dossziéját fenntartsa, és megtegye a világ legtermészetesebb gesztusát a római katolikusok, az erdélyi magyarok felé. Éppen ezért kérem a kulturális miniszter lemondását, illetve leváltását” – jelentette ki.

Kelemen szerint olyan még soha nem fordult elő az UNESCO történetében, hogy egy állam a saját dossziéja ellen beszéljen, és azt is furcsának találja, hogy egyik nap meghívják Ferenc pápát Romániába, másik nap pedig a legnagyobb katolikus búcsút és annak elismerését az UNESCO világörökségi listájára, elutasíttatják.

"A román állam folyamatosan azt próbálja üzenni nekünk, hogy legyünk kicsik, hajtsuk le a fejünket és fogjuk be a szánkat. Nekünk meg azt kell megmutatni, hogy talpon maradunk, és ha elbotlasztanak, újraindulunk. A következő évek erről fognak szólni, és újra bebizonyosodott, hogy csak magunkra számíthatunk. Vasárnap eldől, hogy erős magyar képviselettel harcolunk értékeinkért Bukarestben, vagy azokra bízzuk Erdély jövőjét, akiknek csak Bukarest a fontos. Ezért kell elmennünk szavazni vasárnap" – mondta Kelemen. (rmdsz tájékoztató)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS