2018. november 18. vasárnapJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elutasították a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását az újabb perben

2016. december 22. 13:27, utolsó frissítés: 13:31

December 19-én a Brassói Ítélőtábla első fokon visszautasította az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatására vonatkozó kérését - közölte az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége.

A közlemény szerint a per során az egyház több mint negyven bizonyítékot terjesztett elő, amelyek egyértelműen és meggyőzően tanúsítják, hogy a tulajdonjog alanya és a visszaszolgáltatáshoz való jog jogosultja az Erdélyi Református Egyházkerület. Azt írják, egyetlen olyan tény sem merült fel, amely a bizonyítékaik akár részleges cáfolatát eredményezhette volna.

"Az az állam, amelynek végrehajtó és igazságszolgáltató hatalma saját törvényeit megszegve, és azok ellenében az egyházi javak restitúciójának folyamatát leállítja és részben visszafordítja, nem tekinthető jogállamnak. Minden egyes jogsértés és megaláztatás azonban csak azt eredményezi, hogy megújult erővel és elkötelezettséggel szolgáljuk közösségünket, és közösségünk gyarapodását. Az igazságtalanságok nem megtörnek, hanem megerősítenek abban, hogy magyar református közösségünkért érdemes és kell dolgozni" - áll a közleményben.

Az egyházkerület szerint a döntésnek súlyos következményei vannak: utat nyit a magyarellenes vagy rosszindulatú állami szerveknek arra, hogy ugyanilyen módon visszaállamosítsanak bármilyen más egyházi ingatlant is.

"Országszerte több száz olyan visszaszolgáltatott ingatlan van, amelyben oktatási intézmény működött, ezek mind veszélybe kerültek. Úgy véljük, a bíróság azt üzeni döntésével, hogy visszaállamosíthatóvá válnak nemcsak az iskolák, hanem minden eddig visszajuttatott ingatlan. Kijelentjük, hogy a restitúciós folyamat véglegesen leállt Romániában, sőt, úgy tűnik, a román állam minden szerve azon van, hogy visszaállamosítsa a jogos tulajdonosainak megítélt ingatlanokat" - írják.

A határozat ellen az Erdélyi Református Egyházkerület tiltakozik és fellebbezni fog. Az ítélet indoklásának kézhezvétele után részletesebb ismertetést ígérnek.

A ploiesti-i büntetőbíróság korábban elismerte, hogy nem áll hatáskörében a tulajdonjog megállapítása, így a kollégium akár a református egyházé is lehet. Így az Erdélyi Református Egyházkerület ismét a restitúciós bizottsághoz fordult. A restitúciós bizottság 2016-ban ismét elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy államosításkor az iskola a Református Székely Mikó Kollégium tulajdona volt (a telekkönyvi bejegyzés szerint), ennél fogva nem az Egyházkerület volt a tulajdonos.

Júniusban a Brassói Táblabíróságon újrakezdődött a per az iskola tulajdonjogát illetően. Az ügy írásos szakaszának lezárása után október 4-én volt az első tárgyalás. Az Erdélyi Református Egyházkerület a per során újabb bizonyítékokat mutatott be, amelyek kétség nélkül az Egyházkerület tulajdonjogát igazolják. December 14-én került sor a harmadik, egyben utolsó tárgyalásra. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS