2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ilyen volt 2016 a MIÉRT szerint

2017. január 17. 16:38, utolsó frissítés: 16:38

Évértékelőt tartott kedden Kolozsváron a Magyar Ifjúsági Értekezlet. A szervezet vezetői szerint a fiatalokat igenis érdekli a politika, és külföldre is kevesebben költöznének.

Az évértékelő során Antal Lóránt, a szervezet elnöke elmondta, hogy több szempontból is sikeres volt a szervezet számára az elmúlt év. Összesen 12.000 kilométert tettek meg, hogy felmérjék az RMDSZ és az ifjúsági szervezetek igényeit, emellett elkészítették az ifjúsági törvényt érintő javaslatot, amelyet március folyamán adtak át a képviselőknek és a szenátoroknak, azt pedig az új frakció dolga lesz elfogadni.

Antal Lóránt az önkormányzati választásokat eredményesnek vélte abból a szempontból is, hogy az erdélyi magyar fiatalok rácáfoltak arra az állításra, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika. A választásra vonatkozó adatok szerint a 18 és 40 év közti fiatalok ugyanakkora arányba mennek el szavazni, mint a 45-65 közöttiek. A 18-23 éves fiatalok továbbra is távol maradnak a politikától, de a szervezet elnöke szerint ez “egy normális jelenség, ezeket a fiatalokat az egyetem érdekli, más az érdeklődési körük.

Beszámolt róla: a Székelyföld, Partium, Közép-Erdély régióban élők számára urbanisztikai képzéseket szerveztek, költségvetési problémákról tartottak előadást a témában jártas szakemberek bevonásával.

Apjok Norbert parlamenti képviselő, aki főként az erdélyi fiatalokat képviseli a parlamentben, kiemelte: az a cél, hogy a következő 4 évben egy olyan működőképes applikációt sikerüljön kifejleszteni, amelyen egy nap alatt kivitelezhetővé válik a cégbejegyzés. Szerinte a vidékfejlesztés terén a következő 4 évben kiemelt fontosságú lesz, hogy a fiatalok hazaköltözzenek, az ipar fellendítése, kulturális ipar, ami jó lehetőséget biztosíthat. Apjok, aki a képviselőház Honvédelmi és közrendészeti bizottságának tagja, úgy véli, „érdekes kihívás lesz” a sok tárbonok és ezredes között átvinni a javaslatokat. Ebben az bizottságban azt tűztem ki magamnak célul, hogy a magyar településeken legyen egy magyarul tudó rendőr - mondta Apjok.

Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke, a Rólad szól kezdeményezés keretében megszervezett konzultációs karaván koordinátora elmondta, a véltnél alacsonyabb azoknak a fiataloknak az aránya, akik külföldre költöznének. A középiskolások 56,8%-a mondta, hogy tervezi a külföldre való távozást, 43,2% mondta azt, hogy itthon marad. A fiatal munkavállalók 37,6%-a költözne külföldre, 62,7%-a továbbra is itthon látja a jövőt. „A középiskolások esetében a válaszadók egy része úgy értette az igen választ, hogy tanulni menne külföldre meghatározott ideig, nem maradna végleg, ezért ez az arány árnyaltabb, a fiatalok többsége tehát nem költözne külföldre” – mondta Geréd Imre.

A MIÉRT május végén szervez tisztújító közgyűlést. Ennek kapcsán Antal Lóránt jelenlegi elnök azt nyilatkozta, reméli, hogy „megjelennek azok a fiatalok, akik átvennék a pozíciót”. (tudósítónktól)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS