2017. március 29. szerdaAuguszta
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vizsgálatot indított a Nép Ügyvédje egy kanyaróban elhunyt gyermek ügyében

2017. január 17. 16:54, utolsó frissítés: 16:54

Hivatalból vizsgálatot indított a Nép Ügyvédje annak a másfél éves gyermeknek az ügyében, aki a feltételezés szerint kanyaróban halt meg a temesvári Victor Babeş tüdő- és járványkórházban, az egészségügyi intézmény azonban nem jelentette a halálesetet.

A vizsgálat abból a feltételezésből indul ki, hogy sérültek az élethez, testi-lelki épséghez és az egészség védelméhez való, az Alkotmány által garantált jogok - tájékoztat a Nép Ügyvédjének közleménye.

A sajtóban megjelentek arról adtak hírt, hogy egy másfél éves, kanyaróval diagnosztizált gyermek elhunyt a temesvári járványkórházban, de az intézmény nem jelentette az esetet a hatóságoknak, így ez nem is jelent meg a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT) heti jelentéseiben.

Az információk szerint a gyermek nem kapott kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni (ROR) oltást. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint a kanyaró miatt elhunyt betegek száma 9-re emelkedett - közli az említett forrás.

A Nép Ügyvédje tavaly szeptemberben hivatalból vizsgálatott indított, miután a sajtó arról adott hírt, hogy az Egészségügyi Minisztérium kanyarójárványra hívta fel a figyelmet.

Emiatt az Nép Ügyvédje kérte a szaktárcát, indokolja meg, hogy 2016 áprilisa és októbere között miért nem történt előrelépés a gyerekek kötelező beoltását előíró törvénytervezettel kapcsolatban, valamint hogy reálisan mérje fel, mikor léphet érvénybe a törvény.

Az Egészségügyi Minisztérium akkori vezetősége nem válaszolt a felkérésre, ezért újabb lépéseket fog tenni ez ügyben - teszi hozzá a Nép Ügyvédjének közleménye. (agerpres)


ItthonRSS