2019. július 20. szombatIllés
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bérbe vehetnék volt ingatlanjukat a bajba jutott ingatlanhitelesek

2017. március 07. 17:56, utolsó frissítés: 17:56

Újból a szenátus elé került az RMDSZ törvénytervezete, amely a bajba jutott ingatlanhitelesek lakásproblémájára nyújt megoldást. "A parlament tavaly novemberben fogadta el először az RMDSZ által kidolgozott jogszabálytervezetet, amely a devizahiteleseken segítene oly módon, hogy lehetővé tenné a helyi önkormányzatok számára, hogy saját pénzforrásokból az elárverezésre kerülő ingatlanokat megvásárolják, és ezeket bérbe adják az addigi tulajdonosoknak. A jogszabályt azonban Klaus Iohannis államfő tavaly decemberben visszaküldte a parlamentnek felülvizsgálatra" - idézi az RMDSZ közleménye Cseke Attilát, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetőjét, aki azt követően nyilatkozott, hogy hogy hétfőn a jogszabály ismét a szenátus plénuma elé került.

Az államfő kérésének részlegesen helyt adott a közigazgatási bizottság, majd ezt követően a szenátus plénuma. Az RMDSZ olyan módosításokat javasolt, amelyek egyértelműsítik a szakmai értelmezéseket.

"Tisztázódott a jogszabálytervezetben, hogy azon személyek adhatják le kérésüket, akiket az ingatlan-végrehajtás során már kilakoltattak a hitelből vásárolt otthonukból. Az államfő arra is utalt, hogy szükséges lenne a törvényben egy konkrét rendelkezésre, amely kimondja, hogy az önkormányzatok árverezésen legtöbb 100 négyzetméteres ingatlanokat vásárolhatnak a bajba jutott hitelesek segítése céljából, hiszen egy 2008-tól hatályos előírás tiltja a helyi önkormányzatoknak, hogy lakást vásároljanak. A jogszabály az említett módosításokkal kerül a képviselőház asztalára, amely döntéshozó a kérdésben' - fogalmazott Cseke Attila azt követően, hogy a szenátus hétfőn módosításokkal újra elfogadta a lakásügyi törvényt kiegészítő jogszabályt.

A Bihar megyei szenátor szerint azért indokolt a kezdeményezés, mert sok család nem tudja fizetni ingatlanhitelét, és ők az érvényben lévő jogszabályok értelmében nem jogosultak szociális lakásokra.

A lakásokat 5 évre adhatják bérbe a volt tulajdonosoknak, de lehetőség lesz a szerződés meghosszabbítására. A lakbér értéke nem haladhatja meg a család havi nettó jövedelmének 10 százalékát - írja az RMDSZ közleményében. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS