2017. szeptember 23. szombatTekla
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Alkotmánybíróság: a DNA túllépte hatáskörét a sürgősségi kormányrendelet ügyében indított vizsgálattal

2017. március 10. 17:44, utolsó frissítés: 17:44

Egy sürgősségi kormányrendelet törvényességét kizárólag a parlament ellenőrizheti; az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét a 2017/13-as rendelet ügyében indított vizsgálattal, és ezzel alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő - áll az Alkotmánybíróság döntésének indoklásában.

A 2017/13-as kormányrendelet kapcsán indított DNA-eljárás ügyében a Liberálisok és Demokraták Szövetségének társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu emelt óvást a taláros testületnél. Ez február 27-én hirdette ki döntését az ügyben, pénteken pedig közölte ennek indoklását.

Eszerint egy, a kormány által elfogadott jogszabály sorsáról kizárólag a parlament dönthet úgy, hogy egy azt jóváhagyó vagy azt elutasító törvényt fogad el. A törvényhozói hatalmon kívül egyetlen hatóság sem ellenőrizheti a jogszabály törvényességét - mutat rá az indoklás.

A taláros testület által közzétett dokumentum azt is kiemeli, hogy a DNA a rendelet elfogadásával járó procedúrákat, a jogszabály törvényességét vizsgálta az eljárás során, ami nem tartozik a hatáskörébe. Mivel egy jogszabály elfogadása önmagában nem képezheti bűncselekmény alapját, ez az ügy nem eshet a büntetőjog hatálya alá - állítja az alkotmánybíróság.

A testület megjegyzi továbbá, hogy a DNA túllépte hatáskörét, megszegve a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, az ügyben indított vizsgálattal ugyanakkor a törvényalkotó tevékenység "megbénítását" kockáztatta.

"Több ízben is kiszálltak az ügyészek az igazságügyi minisztérium székhelyére, iratokat foglaltak le, és kihallgattak több közalkalmazottat, államtitkárt, minisztert. Az így előidézett feszültség és pszichikai nyomás a törvényalkotó tevékenység megbénulását eredményezte" - áll az indoklásban.

A DNA és a kormány között fennálló, alkotmányos természetű jogi konfliktus feloldása érdekében a legfőbb ügyészségnek és a DNA-nak az alkotmány és a törvények szabta hatáskörén belül kell eljárnia - mutat még rá indoklásában az alkotmánybíróság. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS