2017. március 29. szerdaAuguszta
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megkezdődött a szülők tüntetéssorozata a marosvásárhelyi katolikus iskola mellett

2017. március 13. 10:29, utolsó frissítés: 10:35

Elkezdődött hétfőn a marosvásárhelyi civilek tüntetéssorozata a Római Katolikus Teológiai Líceum mellett. A diákok szülei a héten minden nap 10 és 11 óra között a prefektúra előtti téren tüntetnek.

"November és december között közérdekű adatigényléseket nyújtottunk be a gyerekeink iskoláját érintően a Maros Megyei Tanfelügyelőségre, a polgármesteri hivatalhoz és a prefektúrára. Az anyagokat kronológiai sorrendbe állítottuk és elemeztük az iskola alapítását és az alapításhoz kapcsolódó jogi és adminisztratív lépéseket. A rendelkezésre álló információk alapján kijelenthető, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal felelősséggel tartozik a jelenleg kialakult helyzetért. Jelen pillanatban a polgármesteri hivatal, az azon belül működő Iskolákért Felelős Igazgatóság és a városi tanács kezében van az iskolánk további működésének a kulcsa" - írják közleményükben a szülők.

A közlemény szerint a február 2-án, majd március 3-án érkezett, a polgármesternek címzett tanügyminisztériumi átirat pontosan leírja azokat a módszertani lépéseket, amelyeknek betartásával az iskola működni tud. "Ezeket a lépéseket azóta sem tették meg, a minisztériumi átiratnak nem tesznek eleget. Folyamatosan halogatják és kifogásokat gyártanak. Holott nagyon jól tudják, hogy a határidő mindenhol, így a tanügyben is létfontosságú. Meggyőződésünk, hogy a mostani tétlenségük is az időhúzás egyik eszköze" - állítják a szülők, akik a törvények betartására szólítják fel az illetékes hatóságokat. (hírszerk.)


ItthonRSS