2019. szeptember 17. keddZsófia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dragnea: a polgármestereknek nem lehet kisebb fizetésük, mint más önkormányzati alkalmazottaknak

2017. március 13. 13:17, utolsó frissítés: 13:17

A polgármestereknek nem lehet kisebb a fizetésük, mint bármely más önkormányzati alkalmazottnak, egyes önkormányzatoknál a polgármesterek a bérezési lista 50. helyét foglalják el, ami képtelenség - mondta hétfőn Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke.

Az alsóház elnöke szerint a PSD, majd a PNL is benyújtott egy módosító javaslatot, amelynek értelmében a polgármesterek bérét 30 százalékkal emelnék.

"Ez egy olyan elv, amelyhez nagyon ragaszkodom, egy intézményvezetőnek, vagyis a polgármesternek, nem lehet kisebb a fizetése, mint bármely más önkormányzati alkalmazottnak. Ez képtelenség, nem tartom korrekt megoldásnak. Remélem, hogy az egységes bértörvény kapcsán a kormány és a munkaügyi minisztérium odafigyel majd, hogy a helyi önkormányzatok helyzetét külön mellékletben tárgyalja, mert ez így nem mehet tovább" - magyarázta Dragnea a polgármesterek bérezésével kapcsolatos észrevételeit a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének közgyűlésén. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS