2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

DNA: a 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében a törvény betartásával folyt a nyomozás

2017. március 13. 15:12, utolsó frissítés: 15:12

A 2017/13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében folytatott nyomozás a törvényi előírások betartásával, a legfelső bíróság joggyakorlatának szellemében zajlott - hangsúlyozza hétfői közleményében az DNA.

A vádhatóság rámutat, az eljárás során az ennek kiindulópontjaként szolgáló feljelentésben szereplő tetteket vizsgáltak ki, amelyek a büntetőjog hatálya alá esnek. "A vizsgálat a törvényi előírások betartásával, a legfelső bíróság joggyakorlatának megfelelően zajlott, amely szerint az ügyészeknek kötelességük nyomozást indítani az igazság kiderítésére olyan esetekben is, amikor a panasz egy, a Hivatalos Közlönyben megjelent okmány elfogadását érinti" - fogalmaz a közlemény.

Ebben a DNA a legfelső bíróság egy 2014-es ítéletének indoklására is hivatkozik, amely többek között kimondja, hogy amennyiben a feljelentés a Hivatalos Közlönyben megjelent okmányt érint, a nyomozó hatóságoknak "nagyobb szigorral kell eljárniuk".

Az ügyészeknek kötelességükben állt nyomozást indítani az ügyben, illetve hogy a törvényes előírások betartásával gyűjtöttek bizonyítékokat, hallgatták ki a tanúkat, foglaltak le bizonyos iratokat - szögezi le a közlemény.

Az ügyészség ugyanakkor a "törvényértelmezési folyamat természetes velejárójaként" értékeli azt a tényt, hogy az alkotmánybíróság esetenként más intézményektől eltérő módon értelmezi az alaptörvény előírásait.

"Ezek a döntések olyan alkotmányos elvekre vonatkoznak, amelyeket korábban senki nem elemzett, és amelyek kapcsán eltérő álláspontok fogalmazódhatnak meg, mivel nem tartalmaznak egyértelmű eljárási normákat, amelyeket az intézmények képviselőinek követniük kell" - fogalmaz a közlemény, amely ugyanakkor emlékeztet, hogy 2008 és 2010 között a taláros testület az alaptörvény előírásainak áthágása miatt bekövetkezett, alkotmányos természetű jogi konfliktust állapított meg a DNA és a parlament, az államelnöki hivatal és a legfelső bíróság, az államelnöki hivatal és a parlament, illetve a kormány és a parlament között.

A vádhatóság közleményében azt is hangsúlyozza, hogy az Alkotmány és a vonatkozó törvények értelmében az ügyészek által kiállított iratokat, döntéseiket a bírák ellenőrzik, az ügyészek szakmai kiértékelése pedig kizárólag a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács hatáskörébe tartozik. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS