2017. május 23. keddDezső
20°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nemzeti ünnep lesz március 27.

2017. március 14. 14:27, utolsó frissítés: 14:28

Megszavazta kedden a képviselőház, hogy nemzeti ünneppé nyilvánítsák március 27-ét, Besszarábia és Románia egyesülésének az ünnepét. Az alsóház döntőházként szavazott, már csak az államfőnek kell kihirdetnie a törvényt - írja a Mediafax.

A nemzeti ünnepen zászlófelvonással, himnuszénekléssel emlékeznek, a hatóságoknak, civil szervezeteknek, stb. pedig lehetőségük lesz kulturális eseményeket és nyilvános ünnepségeket rendezni.

Besszarábia 1918. január 24-én kikiáltotta függetlenségét Oroszországtól, és április 9-én (a régi időszámítás szerint március 27-én) a román csapatok bevonulása után megszavazta Romániához való csatlakozását. Ez volt az első terület, amelyet a többszörösére növekvő Románia magához csatolt. Területe jórészt megegyezik a mai Moldovai Köztársasággal, kisebb része azonban 1940-ben Szovjetunióhoz került. (hírszerk.)


ItthonRSS