2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A legfőbb ügyészség szerint az igazság feltárást szolgálja a a 13-as sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatos nyomozás

2017. március 14. 18:33, utolsó frissítés: 2017. március 15. 09:45

Hivatalos közleményben a legfőbb ügyészség kijelenti, hogy a 13-as sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatos nyomozás folyamatban van, az eljárás során okiratok eltüntetése vagy megsemmisítése és hamis okirat kiállításának gyanúja miatt vizsgálódnak.

A közlemény azt is kiemeli, hogy a következő bűncselekmények elkövetésére irányuló gyanú merült fel az eljárás során: bűnpártolás, a kormány vagy egy minisztérium tevékenységével kapcsolatos adatok rosszhiszemű közlése a parlamenttel vagy az államfővel, az államérdeket sértő tettek leplezése érdekében, okiratok eltüntetése vagy megsemmisítése, hamis okirat kiállítása. A hatályos törvények értelmében az ügyészeknek kötelességük bizonyítékokkal szolgálni és feltárni az igazságot az általuk kivizsgált tettekkel és ezek elkövetésének körülményeivel kapcsolatban.

Az ügyészség annak kapcsán adott ki közleményt, hogy az alkotmánybíróság múlt pénteki döntését követően, miszerint a DNA visszaélt hatalmával, többen a legfőbb ügyész lemondását is kérik. (erdély fm)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS