2017. április 27. csütörtökZita, Mariann
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megvan a táblaper indoklása: szinte mindenben igazat adott a bíróság a Minority Rights Egyesületnek

2017. március 23. 16:05, utolsó frissítés: 16:05

Közzétette a kolozsvári törvényszék a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezési kötelezettségére vonatkozó ítéletének indoklását, amelyben a 2001/215-ös törvényre, a 2001/1206-os kormányrendeletre és a 2002/99-es önkormányzati határozatra való hivatkozást elfogadják.

Szőcs Izabella, a felperes Minority Rights Egyesület képviselője a Transindexnek elmondta, szerinte az a legfontosabb az indoklásban, hogy a 2001-ben kiadott törvény, illetve a kormányhatározat alkalmazásakor az 1992-es népszámlálás adataihoz kell viszonyítani a lakosság számarányát, tehát minden olyan településen, ahol legalább 20%-os volt a magyarság számaránya - így Kolozsváron is -, érvényben marad az a törvény, hogy a település nevét magyarul is ki kell írni, függetlenül attól, hogy időközben csökkent ez az arány.

Kolozsvár nevének német nyelvű feltüntetését egyébként ugyanezen az alapon utasította el a bíróság: az indoklásban leírják, hogy míg a magyarság aránya 22,77% volt 1992-ben, a német kisebbségé mindössze 0,34%.

Szőcs úgy vélte, a polgármesteri hivatalnak át kellene gondolnia, hogy akar-e fellebbezni, mivel az indoklás koherensen érvel. A napokban a Minority Rights Egyesület találkozni fog Emil Boc polgármesterrel, akit szeretnének meggyőzni arról, hogy ne fellebbezze meg az ítéletet.

A Musai-Muszáj és a Minority Rights Egyesület az indoklás után kiadott közös közleményében azt írta: "a polgármester már 2014-ben is hamisan érvelt amellett, hogy a törvény előírná a fellebbezési kötelezettségét - a per elvesztése esetén a várost érő anyagi károk miatt. Valójában: az érvényben levő törvények nem írnak elő semmiféle fellebbezési kötelezettséget, emellett az indoklás 11-es oldalán található "a törvényszék megjegyzi, hogy a per tárgyát nem a többnyelvű helységnévtáblák előállításának anyagi költségei képezi" passzus értelmében, nem beszélhetünk semmiféle anyagi kárról sem".

A közlemény szerint a polgármester abbéli döntése, hogy megfellebbezi-e a döntést, egyértelművé fogja tenni Emil Boc polgármester úr elkötelezettségét a polgárok jogainak tiszteletben tartása, valamint az európai értékek mellett.

A indoklás .pdf-ben itt megtekinthető.

A Kolozsvári Törvényszék február 21-i, alapfokú ítélete szerint ki kell helyezni a román-magyar kétnyelvű helységnévtáblákat Kolozsváron. A polgármesteri hivatal akkor azt jelentette be, hogy fellebbeznek, ám Emil Boc polgármester később "várakozó álláspontra" helyezkedett, arról beszélt, hogy előbb mindenképpen megvárja a bíróság indoklását. (hírszerk.)


ItthonRSS