2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hellvig: őszinte partnerségre van szükség a SRI és a többi állami intézmény között

2017. március 29. 18:19, utolsó frissítés: 18:19

"Őszinte partnerségre" van szükség a Román Hírszerző Szolgálat és a többi állami intézmény között, ugyanakkor folyamatosan a "demokrácia játékszabályaihoz" kell igazítani az intézmény szerepét és küldetését - véli Eduard Hellvig igazgató.

"Elérkezett az idő, hogy őszinte partnerség jöjjön létre a SRI és az állami intézmények között, mert szerintem kizárólag csapatmunkával tudjuk megvédeni Romániát az őt fenyegető belső és külső veszélyektől" - nyilatkozta Hellvig a SRI 2016-os tevékenységi mérlegének ismertetésekor.

Az igazgató hangsúlyozta, tenni fognak "egy átláthatóbb ellenőrzési modell" kidolgozása, illetve annak érdekében, hogy minél nyitottabb kapcsolata legyen az általa vezetett szolgálatnak a parlamenttel és a civil társadalommal.

Hellvig ama meggyőződésének is hangot adott, hogy széleskörű egyeztetésre van szükség egy új nemzetbiztonsági törvénycsomag elfogadása érdekében.

"2017-ben a SRI-nek egy 1991-ben elfogadott törvény alapján kell védenie a nemzetbiztonságot. 26 év telt el azóta, és ez idő alatt sok minden gyökeresen megváltozott. (...) Széleskörű egyeztetésre van szükség egy olyan nemzetbiztonsági törvénycsomag elfogadása érdekében, amely kevésbé intruzív, és alkotmányos garanciákat biztosít az állampolgároknak. A törvénynek védenie kell az állampolgárok jogait és szabadságait, ugyanakkor azonban meg is kell szabnia a keretet ezen jogok és szabadságok biztosítására. Visszaélések nélkül, az átlátható és korrekt nyugati modell alapján" - mondta az igazgató.

Hellvig hozzátette, a SRI az elkövetkezőkben is "a demokratikus társadalomban őt megillető helyet" szeretné elfoglalni, fő feladatának tekinti az állami döntéshozók információkkal való ellátását, a különféle kockázatokra való korai figyelmeztetést és a nemzetbiztonsági érdekek védelmét. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS