2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

RMDSZ szerint megoldották a szociális bentlakások helyzetét

2017. április 04. 17:15, utolsó frissítés: 18:31

Ez után egy új intézményi formában, szociális bentlakásokban is lakhatnak a rászoruló gyerekek az RMDSZ kedden magszavazott törvényjavaslata értelmében. A szövetség közleménye szerint ezzel megoldották a szociális bentlakások helyzetét. A módosítást 222 képviselő támogatta, egy ellenezte, 55-en pedig tartózkodtak. A szenátus által korábban már elfogadott jogszabály hatályba lépéséhez már csak Klaus Johannis államfő aláírására van szükség.

"Egy joghézagot sikerült orvosolnunk ma a képviselőházban, hiszen a szociális intézményrendszereket szabályozó törvényről kiderült, hogy nem nyújt megoldást azokra a helyzetekre, amelyekkel a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek szembenéznek. Jelenleg két típusú szociális intézményrendszer működhet: a napközis rendszer, amelyben minden nap hazatérnek a családjukhoz a gyerekek, illetve a központok, ahol a kiskorúak intézményi védelem alá kerülnek, itt állandó ellátásban részesülnek. Azonban ez a rendszer nincs tekintettel azokra a gyerekekre, akik olyan környezetből származnak, ahol a családi köteléket nem kívánják feloldani, azonban nincs lehetőség a napi ingáztatásra sem. Jelen pillanatig megtűrt állapotban működtek azok a szociális jellegű bentlakások, ahol időszakosan gondozzák a gyerekeket majd, családjukhoz rendszeresen visszatérhetnek. Amennyiben ezek a bentlakások nem az iskolai intézmény keretében működnek, amiről egyébként a tanügyi törtvény rendelkezik, akkor nyilván más, a szociális intézményrendszert szabályozó törvényben kell helyt kapniuk. Ezt orvosolta az RMDSZ megszavazott törvénykezdeményezése” – mondta Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a képviselőház plénuma megszavazta a szövetség erre vonatkozó tervezetét.

Szabó Ödön kifejtette, hogy a törvénytervezet a hasonló intézményeket működtető civil és egyházi szervezetek által tapasztalt akadályok megszüntetését célozza, akikkel a szövetség többször is egyeztetett az elmúlt években. Ennek eredményeként több módosító-tervezetet is iktatott a parlamentben. E kezdeményezés is a Szövetési Képviselők Tanácsán zajló egyeztetések alapján fogalmazódott meg az előző ciklusban, és sikerült az új mandátumban a parlamenti együttműködésnek köszönhetően elfogadtatni.

Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a képviselőház munkaügyi és szociális bizottságának titkára elmondta, hogy nagy szükség volt erre a kezdeményezésre, hiszen azokon a hátrányos családi helyzetből származó gyerekeken segítene, akiket a szülők nehezen tudnak iskoláztatni, így kénytelenek szociális bentlakásokba elhelyezni őket.

"Sajnos, sok olyan eset van Romániában, ahol a szülők nem tudnak gondoskodni gyerekeik jövőjéről. Ez a törvénytervezet lehetővé teszi, hogy a civil és egyházi társadalom úgy segíthessen, hogy a szülőt nem fosztják meg felügyeleti jogaitól, így a család intézménye nem gyengül tovább. Az elmúlt időszakban több ilyen jellegű intézményt zártak be, így sok esetben kerültek az utcára vagy nem megfelelő környezetbe gyerekek. Az RMDSZ célja az, hogy segítsen a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezeteken, hiszen azok hiánypótló munkát végeznek" - mondta.

Az RMDSZ törvénytervezete lényegileg kiegészíti a szociális intézményrendszert egy új típussal, a szociális bentlakásokkal. Lényegében ilyen bentlakásokat működtet a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány is, amely az elmúlt csaknem negyed évszázadban több mint ötezer nehéz anyagi helyzetben élő vagy elhagyott gyermeket karolt fel. A törvény lehetővé teszi a szociális szolgáltatóként is akkreditált felekezetek tevékenységének állami vagy önkormányzati finanszírozását is.

Korábban a Dacian Ciolos vezette szakértői kormány véleményezésében nem támogatta a törvénykezdeményezést, arra hivatkozva, hogy ingyenes kollégiumi ellátást az állami oktatási hálózat is biztosít, de nem jó, ha szociális helyzetük alapján elkülönítik a szegény sorsú gyerekeket. Azért is bírálták a tervezet, hogy a szülői hozzájárulás elengedésével úgymond a "felelőtlen" szülőket bátorítják, akiket a "szociális bentlakások" tulajdonképpen mentesít a gyermekeik gondozásával és nevelésével kapcsolatos kötelezettségeik alól, anélkül, hogy ennek gyámsági szempontból jogi következményei legyenek. (rmdsz tájékoztató/mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS