2017. aug. 17. csütörtökJácint
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Közel 9000 gyerek iratkozott idén magyar osztályba

2017. április 19. 15:53, utolsó frissítés: 16:11

Az idei beiskolázási adatok 85 százalékos feldolgozottsága alapján 8.878 gyermek iratkozott be magyar osztályba. Magyari Tivadar oktatásügyért felelős ügyvezető alelnök szerint ez az RMDSZ „Minden magyar gyermek számít” beiskolázási kampányának is köszönhető.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szakmabeliek bevonásával, a történelmi magyar egyházak és a pedagógusok szakmai szervezetének közreműködésével olyan terveket dolgozott ki megyénként, amelyek megvalósítása esetén a magyar gyermekek a jelentős népességfogyás következtében is anyanyelvükön tanulhatnak.

Magyari Tivadar elmondta: „a szórványosodás és a magyar nyelvű iskolák viszontagságos körülményei miatt a múlt évtized végére csökkent a magyar oktatást igénylő családok száma, de eközben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézményektől.”

Az idei kampány egyik megnyugtató ténye, hogy a nagy városokban, Marosvásárhelyt leszámítva, növekedett a lakónegyedi iskolákba beiratkozott gyermekek száma - közölte Magyari. Reményei szerint teljes osztályok indulhatnak Tordán, Szászrégenben, Désen, Magyardécsén, Besztercében, anélkül, hogy más, közeli települések iskolái elől vonzanák el a gyermekeket. Sajnos, a népességfogyás továbbra is fenyegeti az egész nyárádmenti iskolahálózatot, és hasonló a helyzet Udvarhelyszéken is - mondta. Az idei adatokból viszont az látszik, hogy azokat az iskolákat, amelyek községek szintjén egyedüliek, a megszűnés közvetlen veszélye nem fenyegeti. Az ilyen településeken a tanítók, az RMDSZ helyi szervezetei szinte egyenként vették számba a gyermekeket, és győzték meg a szülőket, hogy a magyar oktatást válasszák gyermekük számára.

A szakértők által felállított tendencia szerint az elmúlt 1–2 évben a szórványban és vegyes házasságban élők egyre gyakrabban választanak magyar nyelű oktatást gyermekeik számára, hiszen magyarul tanulni előny - áll az RMDSZ közleményében. „Aki több nyelvet beszél, az könnyebben érvényesül a társadalomban, és nagyobb eséllyel talál olyan munkát, amelyben megbecsülik” – jelentette ki Magyari Tivadar.

Az idei kampány sikeresen lezárult, hiszen több ezer családot sikerült megszólítani. Az RMDSZ a jövőben is folytatja a beiskolázási kampánysorozatot. (rmdsz tájékoztató)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS