2019. október 23. szerdaGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

További két évig vezeti Szilágyi Zsolt az EMNP-t

2017. április 22. 22:35, utolsó frissítés: 22:39

Az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése elnöknek választotta Szilágyi Zsoltot, aki így további két évig vezetheti a pártot. A szervezet elnökségét hétről kilenc főre bővítették ki, s az újonnan bekerült tagoknak köszönhetően, az Országos Küldöttgyűlés fiatalított is az Országos Elnökségben - közölte az EMNP sajtóirodája.

Szilágyi Zsolt
<br />
(fotó: EMNP)Szilágyi Zsolt
(fotó: EMNP)

A tanácskozás résztvevői ügyvezető elnöknek Toró T. Tibort, a párt Stratégiai Bizottságának korábbi elnökét, ifjúsági alelnöknek pedig – a Minta jelöltjeként – Tőke Ervint, a párt ifjúsági szervezetének elnökét választották. Alelnöknek választották továbbá Soós Sándort Közép-Erdélyből, Kolcsár Andrást, Taierling Johannt és Sándor Lajost Székelyföldről, valamint Zatykó Gyulát és Kása Zsoltot a Partiumból. A most megválasztott vezetők mandátuma két évre szól.

Az újraválasztott elnök úgy nyilatkozott a sajtónak: megtisztelőnek érzi a bizalmat, és úgy véli, a pártnak tovább kell haladnia a megkezdett úton.

Szilágyi Zsolt azt is elmondta, a kongresszuson elfogadták a politikai alakulat programját, amelybe olyan új pontokat iktattak be, amelyek a helyi közösségek megerősödését és a helyi értékek védelmét szolgálják.

Az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése szombat délben kezdte meg ülését Székelyudvarhelyen. A 170 küldött jelenlétében zajló tanácskozás első részében erdélyi és külföldi meghívottak köszöntötték a kongresszus résztvevőit. (közlemény, agerpres))

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS