2019. november 22. péntekCecília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bécsbe kirándult a Iaşi-ból eltűnt szíriai család

2017. április 28. 15:35, utolsó frissítés: 15:38

Bécsben van az a szíriai család, amelynek tagjai nem jelentek meg a Iaşi-ban szervezett iskolai sakkbajnokság hatodik fordulóján - közölte Sorin Iacoban, a Román Sakkszövetség elnöke.

Sorin Iacoban szerint a család kirándulni ment Bécsbe, és az ügy körül "túl nagy a felhajtás". "A családnak vízuma van a Schengen-övezetbe. Két felnőttről és három gyerekről van szól, három meglehetősen jó játékosról, akik öt fordulót végigjátszottak, és tegnap, a hatodik fordulónál nem jelentek meg. Felhívtuk a szállodát, beszéltünk az illetékes hatóságokkal is az ügyben. Ismétlem, április 30-áig érvényes vízumuk van a Schengen-övezetbe" - mondta a sakkszövetség elnöke.

Iacoban szerint a Nemzetközi Sakkszövetség hatáskörébe tartozik megállapítani, milyen szankciót rónak ki a három szíriai állampolgárságú kiskorú sakkozóra amiatt, hogy nem jelentek meg a bajnokság hatodik fordulóján. Megtörténhet, hogy mulasztásuk az európai és nemzetközi versenyekből való kizárásukat vonja maga után - tette hozzá az elnök.

Az öttagú szíriai család - két felnőtt és három, 7 és 14 év közötti gyermek - egy nemzetközi iskolai sakkversenyre érkezett Iaşi-ba Dubajból, de nem jelentek meg a versenyen, és a szállodát is elhagyták.

Anca Vâjiac, a Iaşi megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője az AGERPRES hírügynökséget arról tájékoztatta: a sakkbajnokság szervezői értesítették az általa képviselt intézményt arról, hogy bizonyos versenyzők nem jelentek meg a találkozón. Mint utóbb kiderült, a szállodát is elhagyták csütörtök reggel.

A rendőrségi szóvivő hozzátette, az öttagú szíriai családnak április 30-án, a sakkbajnokság végeztével jár le a vízuma.

A jászvásári nemzetközi iskolai sakkverseny április 21-e és 30-a között zajlik. A bajnokságon több mint 1.000 személy vesz részt, 500-an közülük a világ 46 különböző országából. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS