2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Marosvásárhely: elkezdték leszerelni a kétnyelvű utcanévtáblákat a Dózsa György utcában

2017. május 31. 20:07, utolsó frissítés: 2017. június 06. 16:08

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elkezdte leszerelni Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában a kétnyelvű utcanévtáblákat, és helyükre román nyelvű táblákat helyeztek ki, illetve helyenként csak a Gheorghe Doja feliratot hagyták meg - jelezte közleményében Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ városi szervezetének elnöke.

„Felháborítónak tartjuk, hogy az önkormányzat még azokat a kétnyelvű táblákat is leszereli, amelyeket több éves küzdelmet követően függesztettek ki, miközben a városban a mai napig kevés olyan utca van, ahol valós kétnyelvű felirat jelölné az utcák nevét” - áll a városi RMDSZ elnökének a közleményben.

Vass Levente szerint a Dózsa György utcára 2014-ben kerültek fel a kétnyelvű feliratok, az akkori ígéretek szerint ezek kihelyezése csak egy első lépés kellett volna legyen, ebben az első körben olyan utcák feliratait „kétnyelvűsítették”, amelyeket magyar történelmi személyiségekről neveztek el.

„A kétnyelvű utcanévtáblák ügye az említett 2014-es táblacserék után nem sokat lépett előre, ami önmagában is aggasztó, de az önkormányzat szerdai lépését botrányosnak tartjuk. Értesülésünk szerint a Maros Megyei Prefektúra utasította a polgármesteri hivatalt a táblák leszerelésére. Amennyiben ez így volt, nem csak a helyi önkormányzat, hanem a prefektus hozzáállását is elítéljük ebben a kérdésben, hiszen meggyőződésünk, hogy a törvények jóhiszemű értelmezése lehetővé teszi a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Marosvásárhelyen él a legnagyobb magyar közösség Romániában, a lakosság közel fele magyar. A közösséggel szembeni tisztelet jele lenne a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése” - írja a képviselő.

A Marosvásárhelyi RMDSZ szervezet mindent meg fog tenni azért, hogy az eltávolított magyar feliratok visszakerüljenek a helyükre.

Megkeresésünkre Vass Levente elmondta, mivel Dorin Florea polgármestert telefonon nem sikerül elérnie, hivatalos úton, marosvásárhelyi RMDSZ elnöki és parlamenti képviselői minőségében kért magyarázatot a táblák eltávolítására az önkormányzattól. Az átiratban azt kérdezte meg, hogy kinek a kezdeményezésére és utasítására kezdték el leszerelni a feliratokat. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS