2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lemond Nicuşor Dan az USR elnöki tisztségéből

2017. június 01. 11:14, utolsó frissítés: 11:27

Lemond a párt éléről Nicuşor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke. A hivatalos Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint csütörtökön 14 órától tart sajtótájékoztatót, amelyen elmagyarázza lemondása okait.

Az elnök feltehetően azért távozik, mert a párt vezetősége egységes álláspontot fog képviselni az alkotmánymódosítást illetően, azaz nem támogatja a házasság definíciója kapcsán az alkotmánymódosítást.

A módosítást követően már az állna az alkotmányban, hogy a család egy férfi és egy nő szabad elhatározásból kötött unióján alapul. Jelenleg az alkotmányban az szerepel, hogy a család alapja két fél közös elhatározásán alapuló unió.

Az USR-t Nicuşor Dan 2016-ban alapított. Szerdán a párt vezetősége döntött arról, hogy nem támogatja az alkotmánymódosítást. Dan Barna USR képviselő szerdán a Mediafax hírügynökségnek elmondta, Nicuşor Dan nem értett egyet azzal, hogy döntés született a kérdésben és bejelentette, hogy lemond az elnöki tisztségről, azonban még nem nyújtotta be lemondását. (medifax)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS