2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem foglalkoztatja a kormányra lépés gondolata az RMDSZ vezető testületét

2017. június 23. 18:12, utolsó frissítés: 18:12

Az új miniszterelnök kinevezésének folyamata hétfőn kezdődik, Klaus Johannis államfő délután egyeztet a parlamenti pártokkal és csoportokkal. Az RMDSZ delegációja délután 6 órakor kerül sorra, a Szövetségi Állandó Tanácsa pénteken, Kolozsváron tartott gyűlésén egyeztettek a szövetségi vezetők mandátumáról, illetve arról is döntés született, hogy az új kormány felállításáig tartó periódusban melyek az RMDSZ teendői.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a SZÁT ülése után nyilatkozott a Transindexnek. Elmondta, elemezték a múlt heti eseményeket, és arra a megállapításra jutottak, hogy az RMDSZ jól használta ki ezt a helyzetet, és jól döntött, hogy a magyar kisebbség számára fontos kérdéseket a PSD-ALDE vezetőkkel zajló tárgyalások napirendjére tűzte, függetlenül attól, hogy mi lett ennek a kimenetele.



Ugyanakkor a SZÁT tagjai beszéltek a jövő héten esedékes, az új kormány kialakítása körüli helyzetről is. "Azt fogalmaztuk meg, hogy továbbra sem kell lemondanunk, vagy háttérbe helyeznünk prioritásainkat, nem kell behúzzuk a kéziféket azért, mert most kialakult egy nacionalista hangulat" - mondta az ügyvezető elnök.

Kérdésünkre, hogy milyen lehetőséget lát a tárgyalások folytatására annak figyelembe vételéve, hogy a feszült hangulat még nem múlt el, Porcsalmi azt válaszolta, meggyőződése, hogy ez a rossz hangulat mérsékelődik.

Hangsúlyozta, a szövetség kérései a magyar közösség számára fontosak, ezek a tervezetek semmiféle illegális, vagy alkotmányellenes dolgot nem tartalmaznak és a PSD-ALDE vezetők számára nem voltak ismeretlenek. "Bárki is lépjen kormányra, ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden tartjuk" - mondta az ügyvezető elnök.

Az államfővel zajló egyeztetés kapcsán Porcsalmi elmondta, elsősorban meghallgatják Johannis mondanivalóját, majd a hét első felében folytatják a tárgyalásokat a koalícióval az RMDSZ által a múlt héten is felvetett törvénytervezetek kapcsán.

Porcsalmi elmondta, az RMDSZ-t most nem foglalkoztatja a kormányra lépés gondolata, és ezzel a kérdéssel addig nem is foglalkoznak, míg az hivatalos megkeresés során fel nem merül. „A SZÁT-ban az a vélemény dominál, hogy az RMDSZ-nek most nem kellene kormányzati szerepet vállalnia, de ez továbbra is egy nyitott kérdés. Ahogy az elmúlt időszakban eléggé markánsan megfogalmazódott számunkra, most a parlamenti projektjeink, nem pedig a kormányzás, a miniszteri tisztségek vagy beosztások jelentik a prioritást” - hangsúlyozta az ügyvezető elnök.

A román nyilvánosság irányába történő kommunikáción is javítanának

A SZÁT ugyanakkor egyetértett abban, hogy újra kell gondolni a románság irányába történő kommunikációt. "Már a jövő héten megkeressük azokat a toleránsan gondolkodó román közvélemény-formálókat, akik ebben a kérdésben az RMDSZ partnerei tudnak lenni. „Nem gondolom azt, hogy ezzel meg lehet fordítani a magyarellenes retorikát, mert ez elsősorban nem azok részéről érkezik, akik hajlandóak az általunk felvetett kérdéseket megérteni” - mondta az ügyvezető elnök. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS