2019. november 14. csütörtökAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az ANAF vezetőségének leváltását és Dragnea lemondását kéri az USR

2017. július 07. 18:42, utolsó frissítés: 18:42

Az országos adóhatóság (ANAF) vezetőségének lemondását kéri a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), miután az adóellenőrök váratlan ellenőrzést tartottak a Liviu Dragnea ügyeiről tényfeltáró anyagot készítő Rise Project szerkesztőségében.

Az USR pénteken azt írta az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleményében, hogy álláspontja szerint az ANAF eljárása "súlyos kérdőjeleket vet fel a román állam közintézményeinek demokratikus működését illetően."

"Senki nem vonja kétségbe az állami intézmények azon jogát, hogy ellenőrzéseket tarthatnak, de más tényfeltáró újságírók hasonló tapasztalataiból kiindulva nehéz elhinni, hogy semmiféle kapcsolat nincs az ANAF ellenőrzése és a Liviu Dragneával kapcsolatos oknyomozói munka között. A Kínai Nagy Fal, valamint az ebben az esetben történt megfélemlítési kísérlet még a Holdról is szabad szemmel látható" - írja Mihai Goţiu USR-s szenátor az idézett közleményben.

A dokumentum szerint az ANAF-nak inkább az lenne a dolga, hogy visszaszerezze a korrupt politikusok okozta károkat, ahelyett, hogy újságírókat zaklatna.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség szerint a Rise Project által nyilvánosságra hozott anyag lerántja a leplet "arról a mechanizmusról, amely révén a PSD elnöke Teleorman megyei döntéshozókból álló bűnszervezetet hozott létre, és ezen szervezeten keresztül európai alapokból származó, valamint kormánypénzeket csalt el."

Az USR álláspontja szerint Liviu Dragneának le kell mondania a Szociáldemokrata Párt éléről, és képviselőház-elnöki funkciójából is meneszteni kell. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS