2017. aug. 21. hétfőSámuel
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Alkotmányellenes a köztelevízió és -rádió működését szabályozó törvény módosítása

2017. július 12. 19:46, utolsó frissítés: 19:46

Részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság azt a júniusban elfogadott törvénymódosítást, amely a közmédia működésében hozott volna új szabályokat.

A testület közleménye szerint két cikk esetében adtak helyt az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) által emelt alkotmányossági kifogásoknak. E cikkek egyebek mellett új igazgatótanács kinevezését írták elő 90 nappal a módosító indítvány hatályba lépése után mindkét intézmény élén.

Az alkotmánybírák azt is kifogásolták, hogy az ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház jelentős mértékben módosította az indítvány szövegét a szenátusban első házként megvitatott változathoz képest, ami sérti a kétkamarás parlament döntéshozási mechanizmusának elvét.

A képviselőház júniusban fogadta el a közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvény módosítását. A törvényhozói testület egyebek mellett arról határozott, hogy szétválasztja a két intézmény elnöki és vezérigazgatói tisztségét, amelyet eddig egyetlen személy töltött be. Másik fontos változtatás, hogy megállapították: a két intézmény működési költségeiről minden évben az állami költségvetésben rendelkeznek.

Ez azért újdonság, mert a két intézmény költségeit az év elejéig jelentős mértékben az úgynevezett rádió- és televíziódíjból fedezték, amit az állampolgárok fizettek. Ezt az illetéket a szociálliberális kormány eltörölte.

A módosításban külön említésre került, hogy a két intézmény működési és fejlesztési költségei mellett állami költségvetésből fedezik a nemzeti kisebbségeknek szánt adásokat is, ami az RMDSZ kezdeményezésére került be a jogszabályba. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS