2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sógor Csaba: Bukarestben és Brüsszelben is szót emelünk a nőkkel szembeni erőszak ellen

2017. július 12. 21:16, utolsó frissítés: 21:16

A nők elleni erőszak gyakori jelenség az Európai Unión belül, ezért is rendkívül fontos, hogy az EU és tagállamai gyakorlatba ültessék az Isztambuli Egyezményt– állapítja meg egy európai parlamenti jelentéstervezet, amely további intézkedéseket sürget annak érdekében, hogy az erőszak női áldozatai merjék bejelenteni, amin átestek, ismerjék meg jogaikat és lehetőségeiket, illetve ne féljenek segítséget kérni.

A jelentéstervezet, amelyet július 11-én délután tárgyalt és elfogadott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kiegészítéseit és módosításait is tartalmazza.

Sógor Csaba módosító javaslatainak és kiegészítéseinek eredményeképpen a jelentéstervezet kitér arra is, hogy a nemi egyenlőségi index szerint még egyetlen uniós országban sem valósult meg teljes mértékben a férfiak és nők közötti egyenlőség, illetve rámutat arra, hogy a nőkkel szembeni erőszak gyakran ezekből az egyenlőtlenségekből fakad. Ezek a társadalmi jelenségek pedig egyértelműen akadályozzák az áldozatok munkahelyhez jutását, ami negatívan hat a nők pénzügyi függetlenségére is. „Ahhoz, hogy a nőkkel szembeni erőszak leküzdését célzó intézkedések hatékonyabbak legyenek, azt kértük, hogy a nemi alapú gazdasági egyenlőtlenségek kezelésére és a nők gazdasági önállóságának előmozdítására irányuló fellépéseket is támogassanak a tagállamok és az EU” – magyarázza Sógor Csaba.

Sógor Csaba szerint nagyon fontos, hogy az RMDSZ Nőszervezetének köszönhetően napirenden van Romániában és a romániai magyarság körében is a nők elleni erőszak témája, amely éveken át tabukérdésnek számított. „Európában minden harmadik nőt ért már fizikai vagy szexuális erőszak, húsz nőből pedig egyet megerőszakoltak. Az adatok lesújtóak, a közös feladatunk pedig az, hogy helyi szinten bátorítsuk a hölgyeket: merjenek segítséget kérni. Ezzel egyidejűleg pedig mind a romániai, mind az Európai Parlamentben igyekszünk az erőszak áldozatául esett nők védelmét szolgáló jogszabályokat kidolgozni és kieszközölni azok tagállami szintű érvényesülését” – nyilatkozta az erdélyi EP-képviselő.

A jelentéstervezet, amely előreláthatólag szeptemberben kerül az Európai Parlament plénuma elé, hangsúlyosan foglalkozik az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának fontosságával és a benne foglaltak mihamarabbi végrehajtására kéri a tagállamokat. „Az egyezményhez való csatlakozás révén az Unió hatékonyabb globális szereplővé válhat a nők jogainak érvényesülése terén” – összegez az RMDSZ-es képviselő. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS