2017. szeptember 23. szombatTekla
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kövesi: ostrom alatt áll a DNA

2017. július 17. 14:01, utolsó frissítés: 14:01

Hosszú, két részes interjút közölt Laura Codruța Kövesivel, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjével a Ziare.ro. Az interjúban Kövesit arról a júniusban kiszivárgott hangfelvételről is kérdezik, amelyen a DNA főügyésze hallható, amint megsürgeti egyik alkalmazottját, hogy az általa vezetett bűnvádi eljárásban mielőbb jusson el a miniszterelnökhöz.

Kövesi bár elismeri, hogy a hangfelvételen valóban ő hallható, de szerinte a hangfelvétel hamisítvány, a beszélgetés több mondatát is felcserélték, valamint olyan kifejezéseket is belevágtak, amelyeket ő nem is használt. Az interjúban kiemeli, hogy soha egyetlen alkalmazottjától sem kérte, hogy kifejezetten egy személy ellen folytasson nyomozást, sem azt, hogy bármilyen intézkedést vagy eljárást kezdeményezzen.

Kövesi cáfolta, hogy a nemrégiben menesztett két ügyészt, Doru Țulușt és Mihaela Morarut a hangfelvételek kiszivárogtatása miatt rúgták volna ki. A főügyész szerint a két ügyész menesztése azért volt indokolt, mert egy már márciusban indított belső ellenőrzés szerint olyan vétségeket követtek el munkájuk során, amelyek még a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) szerint is szükséges volt a két ügyész menesztése.

Kövesi emellett az interjúban azt is visszautasítja, hogy hazugságvizsgálatra kötelezte volna annak a megbeszélésnek a résztvevőit, amelyről a botrányt kavaró hangfelvétel kikerült volna.

A főügyész az interjú második felében arról is beszél, hogy a jelenlegi igazságügyi miniszterrel egyszer találkozott, mégpedig akkor, amikor Tudorel Toader értékelte Kövesi tevékenységét a DNA élén. A találkozóra azt követően került sor, hogy az alkotmánybíróság megállapította, a DNA túllépte hatáskörét akkor, amikor az elhíresült 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében indított nyomozást. Kövesi szerin azt a találkozót leszámítva az igazságügyi minisztérium soha nem kért beszámolót vagy magyarázatot a DNA tevékenységét illetően.

Kövesi az interjúban az elmúlt időszakban a DNA-t ért vádakról is beszélt. Elmondta, ezek a támadások az általa vezetett intézmény hatékonysága ellen irányulnak elsősorban. Szerinte a DNA tevékenysége "sok olyan embert megrémiszt, akik inkább azt szeretnék, hogy a DNA ne végezze a dolgát".

"Olyan embereket zavartunk, akik fontos funkciókat töltenek be, valamint jelentős vagyonnal rendelkeznek. Ez a DNA-t a hatékonysága miatt érintő támadás. Erről a témáról sokat beszéltünk a kollégáimmal. Nem adom fel. Ők sem adják fel. Tovább folytatjuk a munkánkat" - mondta Kövesi.

A DNA főügyésze elmondta, nem tartanak attól, hogy az igazságügyi felügyelet vizsgálatot indított a korrupcióellenes ügyészség vezetését illetően. Szerinte korábban a legfelsőbb bírói tanács vizsgálata is mindent rendben talált. (ziare.ro)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS