2017. július 21. péntekDániel
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Izsák: Johannis kedden szembesülni fog a székely nép autonómia-igényével

2017. július 17. 15:11, utolsó frissítés: 15:14

Nyílt levélben fordult a székelyföldi látogatásra készülő Klaus Johannis államfőhöz Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

A hétfőn keltezett levélben Izsák rámutat, Johannis annak is köszönheti államfővé választását, hogy 2014-ben a székelyek tömegesen szavaztak rá abból a megfontolásból, hogy erdélyi szász révén Johannis ismeri a Romániában élő nemzeti közösségek gondjait és Erdély toleráns politikai hagyományait.

"Bíztak abban, hogy az Ön elnöksége alatt változni fog a román hatóságok viszonyulása Székelyföldhöz, annak sajátos gondjaihoz és a székely emberekhez. Több mint két és fél év eltelte után, meg kell állapítanunk, hogy ezekből a várakozásokból semmi nem vált valóra" - írja Izsák, aki szerint a prefektusok és egyéb állami tisztségviselők "háborút folytatnak anyanyelvünkkel és jelképeinkkel, elvitatják azt a jogunkat is, hogy véleményt nyilvánítsunk olyan sarkalatos kérdésekről, melyek minket is közvetlenül érintenek, mint például az ország közigazgatási átszervezése" - hívja fel a figyelmet Izsák.

Az EMNT elnöke szerint az igazságszolgáltatás intézményei is csorbítják az erdélyi magyarok jogait, számos olyan ítéletet, hoznak meg, amelyek szerinte nyilvánvaló módon ellenkeznek az érvényben levő törvényekkel. "Eközben Ön hallgat, elzárkózik a párbeszédtől, semmitmondó válaszokat küld, vagy egyszerűen válasz nélkül hagyja a Székely Nemzeti Tanács petícióit. Elzárkózik attól, hogy alkotmányos hatáskörének és feladatának megfelelően beavatkozzon, amikor az állam intézményei és hatóságai egyéni vagy közösségi jogokat sértenek meg" - írja Izsák.

Izsák úgy fogalmaz, Johannis Európai politikushoz méltatlan módon, szót emel az ellen, hogy legalább társadalmi párbeszéd tárgya legyen Székelyföld autonómiája. Hozzáteszi, amennyiben az államfő szándéka őszinte, és valóban a régió valóságát és fejlődési lehetőségeit megy megismerni Székelyföldre, akkor elkerülhetetlenül szembesülni fog számtalan hatósági jogsértéssel, illetve "a székely nép autonómia-igényével".

Izsák a nyílt levélben azt kéri Johannistól, hogy élve elnöki hatáskörével, szólítsa fel az állami hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben Romániának törvényekben is rögzített nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Arra szóllítja fel az államfőt, hogy vállaljon garanciát arra, hogy a már említett nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően az érintett intézmények, köztük a székelyföldi önkormányzatok számára az állam biztosítja a kétnyelvű ügyintézéshez szükséges anyagi forrásokat.

"Kezdjen párbeszédet Székelyföld képviselőivel a régió jövőjéről és vállaljon aktív szerepet abban, hogy Románia fogadja el a székelyek által igényelt, Európa számos országában sikeresen működő autonómiát. Vállaljon garanciát arra, hogy amennyiben megvalósul az ország közigazgatási átszervezése, az a Stanomir-jelentésben is ismertetett elveknek megfelelően fog történni, s az egyik létrehozandó közigazgatási régió a történelmi Székelyföld lesz, összhangban azzal az igénnyel, amelyet számos székelyföldi önkormányzat is megfogalmazott" - írja Izsák Balázs. (hírszerk.)


ItthonRSS