2019. február 20. szerdaÁlmos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Új felszereléseket kap a kolozsvári Komutza Flóra iskola

2017. július 26. 16:19, utolsó frissítés: 16:19

A Kolozs megyei tanács szerdai ülésén döntöttek több speciális iskola támogatásáról, a kolozsvári Komutza Flóra iskola is új felszereléseket kaphat.

„A speciális oktatást igénylő gyerekek számára is meg kell teremtenünk az egyenlő feltételeket, ahhoz hogy boldoguljanak az életben. A Kolozs Megyei Tanács mai döntésének értelmében több speciális helyzetben lévő gyereknek az oktatását könnyíthetjük meg a támogatások által” – nyilatkozta Balla Ferenc, Kolozs megyei tanácsos.

A RO10-es program – Helyi és regionális szintű kezdeményezés a nemzeti egyenlőtlenségek csökkentéséért és a társadalomba való beilleszkedés elősegítéséért, nehéz helyzetben lévő gyermekek és fiatalok számára – a projekt kezelője minőségében és a Kolozs megyei Regionális Közigazgatási Egység, mint a projekt kezdeményezője írták alá, az Európai Gazdasági Térség Pénzügyi Mechanizmusa (SEE) 2009-2014 program keretén belül megvalósuló fejlesztést. A Kolozs Megyei Tanács az Estuar Alapítvánnyal partnerségben nyerte el a majdnem 2.000.000 lej értékben vissza nem fizetendő támogatást.

A program célját egy 15 hónapos, társadalmilag elfogadott viselkedésre és informális oktatásra alapuló, integrált, innovatív, érzékelést serkentő szolgáltatás bevezetése képezi, amely 944 speciális szükségletű gyermek társadalomba való beilleszkedését segíti elő. Ebbe a projektbe kapcsolódik be a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája is. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS