2019. május 22. szerdaJúlia, Rita
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Letették az Apáczai líceum új épületszárnyának alapkövét

2017. július 30. 12:49, utolsó frissítés: 12:56

Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között letették a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum új épületszárnyának az alapkövét. 91 év után tették le újból egy magyar tanintézmény alapkövét. Vörös Alpár igazgató szerint 2017 végéig már befejeződhet a bővítés.

Fotók: Kiss GáborFotók: Kiss Gábor


A régi épület nyolc tanteremmel, egy étkezővel, egy díszteremmel, egy új és tágas könyvtárral és a hozzá kapcsolódó olvasóteremmel, illetve egy pszichológiai kabinettel bővül majd, amelybe így vissza tudják költöztetni a jelenleg a Karolina téri ferences kolostorban tanuló osztályaikat, ahol Vörös Alpár elmondása szerint korántsem voltak ideálisak a körülmények az oktatáshoz.

Az Apáczai jelenlegi épületének a felújítását már szeptemberre ígérik, de arra még nem készül el az iskola eddigi udvarán épülő új szárny, annak a befejezése csak 2017 végére várható. De az igazgató elmondása szerint már a következő tanévben egységesíthetik az oktatás helyszínét. A diákok életét annyiban fogja befolyásolni, hogy nem használhatják az udvart idén ősszel.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója helyezi el az alapkövet
<br />
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója helyezi el az alapkövet


Vörös Alpár igazgató rövid beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 91 éve ünnepelték utoljára Kolozsváron magyar tanintézmény alapkőletételét, amikor elkezdték a Református Leánygimnázium építését. Ebben az épületben azóta több ezer diák sajátította el a tudomány és az erkölcs alapköveit. A református egyház az iskola alapításakor 250 diák számára tervezte az épületet, azóta gyarapodott az intézmény is, de a diákság száma is jelentősen nőtt, így kinőtték az épületet, emiatt éveken keresztül két váltásban folyt az oktatás, és ezért volt szükség a Karolina téri épületben osztálytermeket bérelni. A mostani felújítási és bővítési munkálatokkal megoldódnak a problémáik.

A valamikori Kolozsvári Református Leánygimnázium épületének a tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület, ezt használja az Apáczai líceum. A régi épület felújítását a közelmúltban kezdték el.

Kató Béla püspök beszédében arra emlékeztetett, hogy száz évvel ezelőtt a Református Egyetemes Konvent felhívást intézett az illetékes egyházkerületekhez, hogy alapítsanak új egyházi intézményeket és iskolákat. Az Erdélyi Református Egyházkerület egy kolozsvári központú felsőbb leánynevelő intézet felállításával készült a reformáció nagy ünnepére, az első világháború kitörése miatt azonban csak 1926-ra készült ez az épület, amelynek alapkőletételére ugyanazon év május 30-án került sor. A püspök szerint a reformáció ötszázadik évfordulóján sem tűzhetünk ki más feladatot, mint intézményeink újbóli birtokbavételét, kijavítását, vagy újak építését. (tudósítónktól)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS