2017. aug. 22. keddMenyhért
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

MPP: a romániai magyarságnak december elseje nem lehet ünnep

2017. augusztus 09. 13:21, utolsó frissítés: 13:21

Közleményben reagált a Magyar Polgári Párt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció elmúlt napokban tett lépései kapcsán. A szervezet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök román állampolgárságának megvonását kérte, és a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz kíván fordulni, amiért a politikus egy interjúban kijelentette: a romániai magyarok nem tudnak ünnepelni 1918 december 1-je évfordulóján. Ezt követően a szervezet a Románia Csillaga érdemrend visszavonását is kérte.

Az MPP közleményében azt írja, bíznak benne, „hogy a többség-kisebbség viszonyát jelentő kérdésekben nem a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) véleménye az irányadó. Ez a „civil szervezet” korábban Kulcsár-Terza Józsefet, a Magyar Polgári Párt politikusát is feljelentette, mert a parlamenti képviselő egyértelművé tette, hogy a romániai magyarságnak december 1-je nem ünnep. Nem lehet ünnep olyan körülmények között, amikor az 1918-ban vállalt ígéretek a mai napig beváltatlanok maradtak, amikor nap, mint nap azzal szembesülünk, hogy másodrendű állampolgárként kezelnek bennünket. A magyarok álláspontja ezzel kapcsolatosan egyértelmű és egységes! Ismerjék el a romániai magyarságot, mint államalkotó tényezőt, és ezt garantálja Románia alaptörvénye. A száz éve tett ígéreteket és az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeket pedig maradéktalanul teljesítse a román állam.” (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS