2017. aug. 18. péntekIlona
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megalakult a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány

2017. augusztus 10. 12:42, utolsó frissítés: 12:42

Huszonnyolc Kovászna megyében működő ifjúsági szervezet kezdeményezésére alakult meg a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány. Az ilyen típusú alapítványokat speciális törvény szabályozza, amely értelmében ezek közhasznú státussal rendelkeznek. Az alakuló ülésen megválasztották a kilenc tagú elnökséget: Kristó Kingát elnöknek, Cătălin Lazărt alelnöknek, Prezsmer Csabát titkárnak, továbbá Erőss Sándort, Buna Mária Magdolnát, Máté Jánost, Fekete-Lovas Zsoltot, Alexandru Andrieseit, valamint Adriana Botát vezetőtanács tagoknak.

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta: „A megyei önkormányzat az elmúlt években kiemelten támogatta az ifjúsági szervezeteket, hiszen több éve sikeresen működik ifjúsági pályázati alap. Ugyanakkor ifjúsági bizottság is foglalkozik ezzel a kérdéssel, az önkormányzati képviselők szintjén fiatalok is kerültek döntéshozó pozícióba. Az újonnan alakult alapítvány egy újabb lehetőség arra, hogy az ifjúsági szervezetekkel a partnerségünket megerősítsük. Fontos, hogy egy reprezentatív szervezetről beszélünk, amelyben úgy a magyar, mint a román fiatalok képviselői jelen vannak. Bízok benne, hogy olyan megyei szintű projekteket terjesztenek elő a jövő évre vonatkozóan, amelyek a fiatalok itthon maradását segítik elő. Azt szeretnénk, hogy a háromszéki fiatalok itthon alapítsanak családot és itthon tervezzék jövőjüket. Ez közös kiemelt célunk.”

Kristó Kinga, megválasztott elnök kihangsúlyozta: „Ez a nap a megye minden ifjúsági szervezetének az életében egy mérföldkő. Az újonnan megalakult Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány 28 ifjúsági szervezet összefogásával jött létre, megelőzve Románia megyéinek többségét. Ez is bizonyítja, hogy a megyénkben egy pezsgő ifjúsági élet zajlik. Immár megyei és országos szinten is még inkább számítani fog a háromszéki fiatalok véleménye és akarata. Célunk, hogy közösen teremtsünk egy biztosabb jövőképet itthon és közösen találjunk megoldásokat a fiatalok problémáira, szem előtt tartva a fiatalok fejlődését. Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat, amit kaptam a szervezetek részéről."

Az alakuló ülésen jelen volt Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke felszólalásában a következőket nyilatkozta: „Követendő kezdeményezés az ifjúsági alapítvány létrehozása és példaértékű a különböző civil szervezetek igénye az együttműködésre. A MIÉRT-nek több mint 300 ifjúsági szervezet a tagja Erdély-szerte, közös felelősségünk, hogy minden megyében hozzájáruljunk az ifjúsági alapítványok létrehozásához. Ezek hálózata egy újabb bástyája a fiatalok érdekképviseletének, az ifjúságügynek, ilyen megvilágításból fontos, hogy ma Sepsiszentgyörgyön elindult egy ilyen folyamat.”

Az alakuló ülésen jelen voltak Ticu Plăcintă, az Országos Ifjúsági Alapítvány (Fundația Națională pentru Tineret) alelnöke, Mihai Dragoș, Románia Ifjúsági Tanácsának (Consiliul Tineretului din România) elnöke, Marian Știopu, a Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság (Direcția Județeană pentru Sport și Tineret) igazgatója, valamint Kelemen Szilárd, HÁRIT elnök. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS