2019. május 26. vasárnapFülöp, Evelin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A kisebbségeket érintő problémákról tanácskoztak fiatal szervezetek Gdanskban

2017. augusztus 14. 16:02, utolsó frissítés: 16:02

Augusztus 6-13. között szervezte meg Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN), az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) ifjúsági partnerszervezete és annak a kasúb kisebbséget képviselő tagszervezete a Klub Studencki Pomorania „Diversity Festival” elnevezésű rendezvényét, Gdanskban, Lengyelországban, melyen a Magyar Ifjúsági Értekezlet is képviseltette magát.

Az egyhetes rendezvény során a résztvevő fiatalok különböző munkacsoportokban a YEN tavaszi szemináriuma alatt elfogadott határozaton dolgoztak, mely az Európában elő kisebbségi fiatalok főbb problémáira reflektál és ezek orvosolására tesz javaslatokat. Mindemellett kiemelkedő szerepet kapott a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés és az aláírásgyűjtési kampány is.

Britta Lessow Tästensen, a YEN elnöke elmondta: „mivel a YEN is partnere a Minority Safepack európai polgári kezdeményezésnek, így kiemelkedően fontos számunkra, hogy aláírásokat gyűjtsünk, hiszen ezáltal tudjuk felhívni a figyelmet a kisebbség problémáira. Nem könnyű feladat egymillió aláírást összegyűjteni, de mi hisszük, hogy lehetséges, és tudjuk, hogy ezáltal változásokat tudunk eszközölni, különösképpen azon kisebbségek számára, akik nem részesülnek semmilyen jogi védelemben. ”

Az aláírásgyűjtési kampány kapcsán a MIÉRT elnöke, Oltean Csongor kiemelte: „a következő fél évben a MIÉRT prioritásként fogja kezelni az aláírásgyűjtési kampányt a Minority Safepack kapcsán. Egyrészt minden olyan európai fórumon részt fogunk venni, ahol az aláírásgyűjtés fontosságát tudjuk hangsúlyozni, másrészt pedig minden olyan ifjúsági rendezvényen, ami a MIÉRT berkeiben zajlik, gyűjteni fogjuk az aláírásokat.”

Ambrus Zsombor, a MIÉRT külügyekért felelős alelnöke a YEN által szervezett rendezvény kapcsán úgy vélekedik, hogy a jól működő kisebbségvédelmet, mely előnyös a fiatalok számára is, nem kell feltalálni: „nem mi, erdélyi magyar fiatalok kell feltaláljuk azt a kisebbségvédelmi modellt, mely előnyös az őshonos kisebbségek fiataljainak, csupán meg kell néznünk, hogy ez hol működik jól, majd azt itthon kell gyakorlatba ültetnünk. Ezért gondolom úgy, hogy a YEN Diversity Festivalja egy felettébb hasznos és tanulságos rendezvény volt számunkra.”

A rendezvényen a Magyar Ifjúsági Értekezletet Ambrus Zsombor és Balázsi Zsuzsánna képviselték. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS