2017. december 17. vasárnapLázár, Olimpia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Feljelentést tett az EMNP a Kelemen Hunor kijelentésére reagáló gyűlöletbeszéd miatt

2017. augusztus 15. 17:24, utolsó frissítés: 17:55

Ügyészségi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, Alexandru Cumpănașu ellen, aki - az EMNP megítélése szerint - magyarellenes gyűlöletet szított a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) vezető Kelemen Hunor kijelentésére reagáló nyilatkozatával.

A feljelentést Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke jelentette be kedden egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Hangoztatta: Kelemen Hunor kijelentése, mely szerint az erdélyi magyarság nem tudja és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát, az erdélyi magyarság egészének az életérzését fejezi ki.

Toró T. Tibor azt vélte uszításnak, hogy a CNMR közleményét aláíró Alexandru Cumpănașu Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezte. Azt tartotta meglepőnek, hogy a javaslat a gyűlöletbeszéd hullámát indította el, és alig volt hallható józan hang a román társadalomban a témával kapcsolatban.

Az EMNP ügyvezetője nyomatékosította: a román törvények szerint nem vonható meg a román állampolgárság azoktól, akik ezt születésükkel szerezték. Úgy vélte: a fenyegetés mégis megfélemlítő hatással van az egész erdélyi magyar közösségre. Azt is megjegyezte, az efféle kijelentések a román társadalomra hatnak kedvezőtlenül, hiszen ezután a román politikusok arra éreznek késztetést, hogy maguk is "beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román". Ez pedig akadályozza a román-magyar kiegyezést.

Toró T. Tibor szomorúnak tartotta, hogy Klaus Johannis államfő sem hagyta válasz nélkül Kelemen Hunor kijelentését. Az elnök arról biztosította a közvéleményt, hogy az erdélyi szászok a románokkal együtt ünneplik meg az egyesülés centenáriumát. A politikus furcsállotta, hogy az államfő a szász közösség nevében beszélt.

Toró kijelentette: nem Kelemen Hunort akarják az ügyészségi feljelentéssel megvédeni, őt képesnek tartják arra, hogy megvédje magát, de fontosnak gondolják a magyar közösség megvédését a "centenárium előestéjén" a hasonló támadásoktól. "Vallom, hogy a centenárium nekünk is egy esély a tisztázásra. Próbáljunk élni ezzel a lehetőséggel" - fogalmazott Toró T. Tibor.

Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút augusztus elején. Ebben a politikus kijelentette: "a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at". Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

A kijelentésekre adott válaszként a CNMR előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd egy újabb közleményben arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a Kelemen Hunornak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS