2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hargita megyében a romák vezetői segítségével növelnék az oltási arányt

2017. augusztus 21. 17:46, utolsó frissítés: 17:46

A Hargita megyei romák vezetőivel működik közre a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) annak érdekében, hogy az elzárt közösségek gyermekei is megkapják a vakcinákat.

Tar Gyöngyi, a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy már konzultáltak az ügyben a Romák Pártjának vezetőivel, valamint a prefektúra romákkal foglalkozó tanácsosával, annak érdekében, hogy felmérjék az izolált közösségeket, ahol a gyerekek még nincsenek beoltva, és hogy meggyőzzék a szülőket a vakcinák beadásának fontosságáról. Tar Gyöngyi azt is elmondta: a szóban forgó közösségekben nem mindenkinek van televíziója, ezért a tájékoztatás csak az egészségügyi mediátorok, háziorvosok révén valósulhat meg.

A közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint ezekben a csoportokban sok előítélet él, amelyeket fel kell számolni, meggyőzve a szülőket, hogy az oltás ingyenes és a gyermekeik érdekeit szolgálja.

Hargita megyében 80 százalékos a beoltottsági arány, és Tar Gyöngyi kifejtette: dolgoznak azon, hogy ez a szám növekedjen. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS