2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

13 ezer euró gyűlt össze eddig a bözödújfalui templom újraépítésére

2017. augusztus 24. 15:57, utolsó frissítés: 15:57

Az 1994-ben víz alá került falu templomának romjait építenék újra Bözödújfalu településének egykori lakói. A templom felépítése 250 ezer euróba kerülne, ennek eddig csak egy kis töredékét, 13 ezer eurót sikerült összegyűjteni.

A falurombolások után csak a római katolikus templom tornya állta még évekig az idő múlását, majd 2014-ben az is összeomlott. A valamikor udvarhelyszékhez tartozó településből mára már csak az egykori templom romjai maradtak.

Sok évvel a falu romba dőlése után régi lakosai úgy döntöttek, hogy újra felépítik a számukra szimbólummá vállt templomot. „ Ha rajtam múlna, már holnap építkeznék”- jelentette ki Csibi Attila- Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármester. Továbbá elmondta, hogy a templom az eredeti tervrajz szerint készül, és nem csak a római katolikusok szimbóluma lesz hanem mindenkié, hiszen a cél az összetartozás. (hargitanepe)

Azok akik adományaikkal segíteni szeretnék a templom újjáépítését, azok a következő bankszámlaszámokon megtehetik:
-lej: RO26BTRLRONCRT0257533801
-euro: RO73BTRLEURCRT0257533801
A bankszámla tulajdonosa: Asociatia Bözödújfaluért. SWIFT-kód: BTRLRO22

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS