2019. november 17. vasárnapHortenzia, Gergő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem tetszik a DNA-nak sem az igazságügyi törvény módosítása

2017. augusztus 29. 15:07, utolsó frissítés: 15:07

Elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közgyűlése a Tudorel Toader miniszter által az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására tett javaslatok többségét.

A DNA közleménye szerint a közgyűlés résztvevői szavazatukkal megerősítették, hogy a tervezett módosítások jelenlegi formájukban az ügyészek tevékenységére való nyomásgyakorlásnak tekinthetők.

Az ügyészek egyöntetűen elutasítják azt a javaslatot, amely szerint az Igazságszolgáltatási Felügyelet átkerülne az igazságügyi minisztérium alárendeltségébe, ez ugyanis szerintük sértené az ügyészek és bírák függetlenségét.

Elvetették ugyanakkor a bírák és ügyészek felelősségre vonásával kapcsolatban tervezett módosításokat, amelyek a DNA szerint nem megalapozottak, mint ahogyan annak a szaktestületnek a létesítése sem, amely - a miniszter elképzelése értelmében - kizárólag a bírák és ügyészek ellen indított bűnügyi eljárásokkal foglalkozna.

Nagy többséggel elutasították a DNA-ügyészek az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásával kapcsolatos javaslatokat, valamint az előléptetési feltételek terén tervezett módosításokat is.

Egyetért viszont a DNA azzal a módosítással, amelynek értelmében négy évre nő az ügyészségek vezetőinak mandátuma, és azt a javaslatot is jóváhagyták, miszerint a nyugdíjba vonult ügyészek és bírák nem kérhetik újraalkalmazásukat - mutat még rá a vádhatóság közleménye.(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS